Nemzetközi vizek

2018.10.23. 07:05

Két amerikai romboló haladt át a Tajvani-szoroson

A Pentagon szóvivője szerint a két, irányított rakétákkal felszerelt romboló „rutin jelleggel” közlekedett a 180 kilométer széles szorosban.

Két amerikai hadihajó lépett be hétfőn a Kínát Tajvan szigetétől elválasztó Tajvani-szorosba egy olyan időpontban, amikor feszültté vált a kínai-amerikai viszony.

A Pentagon szóvivője, Rob Manning ezredes washingtoni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Curtis Wilbur és az Antietam nevű, irányított rakétákkal felszerelt romboló „rutin jelleggel” közlekedett a 180 kilométer széles szorosban. Kifejtette, hogy a nemzetközi vizeken történt áthaladás azt mutatja, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a szabad és nyitott Indo-csendes-óceáni régió iránt.

Három hónapon belül már a második alkalommal haladnak át amerikai hadihajók a Tajvani-szoroson.

Kína a Dél-kínai-tenger szinte egészét sajátjának tekinti, míg az Egyesült Államok a hajózás szabadságát hirdetve rendszeresen megjelenik a térségben, ami feszültséget okoz a két ország viszonyrendszerében.

Washington 1979-ben szakította meg kapcsolatát Tajvannal, hogy elismerje Pekinget, de továbbra is a sziget szövetségese és első számú fegyverszállítója. Nemrégiben Washington engedélyezte tengeralattjárók gyártásához szükséges műszaki ismeretek átadását Tajvannak.

Tajvan és az Egyesült Államok között a kapcsolat 1979 óta igen diszkrét formát ölt, hogy ne ingereljék vele Kínát, amely országa szerves részének tekinti a szigetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!