Ország-világ

2020.08.05. 18:41

Kéthetes szükségállapotot hirdettek ki Bejrútban

Kéthetes szükségállapotot hirdetett ki a libanoni kormány szerdán Bejrútban az előző napi pusztító robbanások után – jelentette be Manal Abdel-Szamad tájékoztatási miniszter.

Romok alól kimentett sebesültet visznek a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Haszan Ammar

A miniszter hozzátette, hogy a katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel.

Hamad Haszán egészségügy-miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, ötezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként.

A libanoni kormány közölte:

házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a kikötőben évek óta tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát.

Kászán Ueidat államügyész utasította a biztonsági hivatalokat, hogy azonnal kezdjék meg a nyomozást és a dokumentumok összegyűjtését a kikötőben tárolt anyagokról, valamint állítsák össze a tárolásért, a hangár karbantartásáért és őrzéséért felelős személyek névsorát.

A robbanás lökéshulláma, amely 3,3-as erősségű földrengésnek felelt meg, számos épületet lerombolt a kikötő térségében és több kilométernyi körben súlyosan megrongálta a házakat.

A robbanásban a vizsgálat első eredményei szerint 21 francia állampolgár is megsérült. A párizsi ügyészség nem szándékos testi sértés címén szerdán vizsgálatot indított a bejrúti robbanások ügyében.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Bejrútba utazik, ahol találkozik Michel Aún libanoni elnökkel és Haszán Diáb kormányfővel közölte szerdán a francia elnöki hivatal.

Borítókép: romok alól kimentett sebesültet visznek a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!