Járvány

2020.06.03. 14:25

Kinyitották a határokat, újraindult az utasforgalom Olaszországban

A koronavírus-járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás, valamint eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében.

A forgalmasabb autósztrádákon a kora hajnali óráktól kezdve nőtt a forgalom, és volt, ahol sorok is kialakultak, ami az ország március 11-i lezárása óta most először történt meg. Kisgyerekes családok szálltak fel a vonatokra a milánói központi pályaudvaron,

az óvodák, iskolák még nem nyitottak újra,

így az utazási korlátozás feloldásával a családok ismét felkereshetik a távolabb élő nagyszülőket, víkendházakat vagy üdülőhelyeket. A szicíliai Messina kikötőjében sorokban álltak a komphajókkal az olasz csizmára átkelő járművek.

Majdnem három hónap után Olaszország régiói között teljesen szabaddá vált a mozgás, semmilyen engedély vagy igazolás nem szükséges.

„Nyitottak a határaink,

semmilyen tesztet nem kérünk a hozzánk érkezőktől, tartományunk Covid-19-mentes, persze felelősségteljes magatartást kérünk mindenkitől a kockázat elkerülésére”

- mondta Luca Zaia, az északkeleti Veneto kormányzója. Zaia korábban úgy nyilatkozott, Venetónak szüksége van az osztrák és a német turisták visszatérésére.

Sandra Zampa egészségügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy a belső és a külső határok teljes megnyitása nem az ellenőrzések hiányát jelenti: a repülőtereken, vasúti csomópontokon, kikötőkben is mérik az utasok testhőmérsékletét. Hozzátette, hogy esetleges gócpontok kialakulása esetén azonnal elszigetelik az adott területet.

A Termini római központi pályaudvaron külön személyzetet alkalmaznak a vonatokkal érkezők testhőmérséklet mérésére. Hasonlóképpen ellenőrzik a római Leonardo Da Vinci, más néven Fiumicinói repülőtér induló és érkező utasait. Szerdán többségében belföldi járatok szálltak fel,

Olaszország legforgalmasabb légikikötőjében hatezer utassal számolnak, a tavaly június 3-i napi 110 ezerhez képest.

Újranyitott a szardíniai Alghero repülőtere, egyelőre Rómába és Milánóba tartó gépekkel, majd június 13-tól a többi járatot is elindítják a sziget hajóforgalmával együtt. A nápolyi repülőtérről jövő héten indul az első külföldi járat Párizsba. Egyes vasútvonalakon háromszorosára növelték a járatok számát, megközelítve a járvány előtti forgalmi szintet. Torinóból elindult az első nagysebességű vonat a déli Reggio Calabriába.

Olaszország megnyitotta külső határait is első lépésben az EU-tagállamokból és Nagy Britanniából érkezők előtt, akiket nem helyeznek többé karantén alá.

Több olasz tartományban mobiltelefonos alkalmazást vezettek be a turisták kontaktkövetésére, ezekhez önkéntes, de ajánlott a csatlakozás. Máshol eltérő módszerekkel regisztrálják a más régióból vagy országból érkezőket. Vírustesztet sehol sem kérnek. Tavaly júniusban több mint 9 millió külföldi érkezett Olaszországba. Az idegenforgalom a belföldi turizmusban reménykedik: tavaly júniusban 7 millió olasz vette ki a szabadságát. A felmérések azt mutatják, hogy

az olaszoknak jelenleg kevesebb mint fele foglalkozik nyaralása tervezésével.

Giuseppe Conte kormányfő szerda délután üzenetet intéz az országhoz. Korábbi nyilatkozatában az újjászületés napjának nevezte a határok újranyitását, hangsúlyozva, hogy

„Olaszország biztonságos ország, ahol veszély nélkül lehet nyaralni”.

Olaszországban napi 300-ra csökkent a diagnosztizált fertőzöttek száma, akiknek felét továbbra is Lombardiában szűrik ki. Rómában egy többtagú családot helyeztek vesztegzár alá szerdán, miután mindannyian pozitívnak bizonyultak a koronavírusra: az Egyesült Államokból Németországon keresztül utaztak be Olaszországba.

Az olasz kormány kölcsönösséget sürget a külföldre utazó olaszok számára is, akiket legalább június 15-ig az EU-államok többségében karanténba helyeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!