Déli

2017.08.07. 23:24

Kisiklott két vasúti kocsi

A vonatok késő délután már nagyobb késések nélkül közlekedhettek.

Várhatóan kedd hajnaltól már nem lesznek korlátozások a vonatközlekedésben a budapesti Déli pályaudvaron, ahol kisiklott két üres vasúti kocsi hétfő délután – írta a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

Közölték: a kisiklott kocsikat a késő esti órákban kezdik el beemelni a vasúttársaság szakemberei, azért, hogy a vonatközlekedést és az utasforgalmat a legkevésbé akadályozzák. Napközben is dolgoztak a forgalom fenntartása mellett.

Azt írták: a hajnali órákra, üzemkezdetre tervezik a helyreállítás befejezését, így várhatóan kedd hajnaltól már nem lesznek korlátozások a vonatközlekedésben.

A vonatok késő délután már nagyobb késések nélkül közlekedhettek, ugyanis csak három vágányt nem használhattak a Déliben. Bizonyos martonvásári elővárosi vonatok ideiglenesen kimaradtak a menetrendből hétfőn – olvasható a közleményben.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és elzárta az első hét vágányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!