zrínyi 2026

2018.05.26. 20:36

Korom Ferenc: a Magyar Honvédségnek tudnia kell megvédeni az országot

Az infrastruktúra, valamint a képzés, oktatás fejlesztésével elérhető a kijelölt cél, hogy a Magyar Honvédség legyen a régió egyik legütőképesebb hadereje.

A Magyar Honvédségnek tudnia kell megvédeni az országot, a lakosságot – mondta Korom Ferenc altábornagy, vezérkari főnök az M1 aktuális csatornán szombaton.

Hangsúlyozta: a tavaly elindított Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik pillére a fiatalok megszólítása, a haderőfejlesztési része pedig a 21. századi technikai eszközök beszerzését célozza meg.

Az infrastruktúra, valamint a képzés, oktatás fejlesztésével elérhető a kijelölt cél, hogy a Magyar Honvédség legyen a régió egyik legütőképesebb hadereje – fejtette ki a vezérkari főnök.

Korom Ferenc kiemelte, a program keretében bővítik a többi között a honvédség stratégiai légiszállító képességét, a helikopterflottát, illetve modernizálják a katonák felszerelését. Hozzátette, döntés született arról, hogy 2019-től magyar gyártmányú fegyvereket adnának a magyar katonák kezébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!