botrányos távozás

2019.10.11. 14:14

Korrupció miatt bíróság elé kell állnia a volt dél-afrikai elnöknek

Egy dél-afrikai ítélőtábla pénteken elutasította Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök beadványát az ellene indított korrupciós eljárás végleges felfüggesztésére. A döntés értelmében kedden megkezdődik Zuma perének tárgyalása a dél-afrikai Pietermaritzburgban.

Az országot 2009 és 2018 között vezető Zumát egyebek között csalással, pénzmosással és zsarolással vádolják. Az egykori államfő tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Szerinte az ellene felhozott vádak politikai indíttatásúak. Zuma fellebbezhet az ítélőtábla döntése ellen.

A volt elnököt egyebek között azzal vádolják, hogy több tízezer euró értékben fogadott el kenőpénzeket a francia Thales hadiipari cég egyik leányvállalatától egy nagy állami fegyverüzlettel kapcsolatban, 1999 és 2005 közötti alelnöksége idején.

Akkori pénzügyi tanácsadóját, Schabir Shaikhot 15 év börtönbüntetésre ítélték az ügylet körüli botrányok miatt.

Zuma 2018. február 14-én pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. Tizenhat vádpontban indítottak büntetőeljárást ellene még 2007-ben. A 783 kifizetéshez kapcsolódó vádakat végül 2009-es megválasztása előtt ejtették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!