Ország-világ

2021.08.21. 10:45

Gulyás Gergely: jelentős migrációs hullámra számítunk (videó)

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. augusztus 21-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Gulyás: teljes a káosz Afganisztánban

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy pénteken ülésezett a kormány az afganisztáni helyzet miatt is – írja tudósításában az Origo. 20 évvel ezelőtt amerikai kérésre mentünk be, és most ezért hagytuk el az országot. Teljesen kaotikus helyzet van az országban, az ellenőrzést a tálibok gyakorolják – tette hozzá. A fő cél, hogy a magyarokat kihozzuk. Ez egy kudarcos misszió volt, amit értékelni kell – mondta a miniszter.

Ennyi embert menekítettek ki eddig

Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség vezérkari főnöke arról beszélt, hogy Kabul mellett van egy műveleti terület, ahová az embereket viszik előre. Nincsen végső határideje a kimenekítési műveletnek. 78 embert helyeztek eddig biztonságos helyre. Sem a műveletet, sem a katonák biztonságát nem segíti, ha valakik megpróbálják felkutatni a honvédségi akciót – tette hozzá.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

Nagyot nőtt a magyar katonák elismertsége

A honvédség vezérkari főnöke közölte, hogy a szövetségesekkel működnek együtt a Afganisztánban. A misszió legnagyobb eredménye, hogy a magyar katona elismertsége nagyon nagyot nőtt.

Gulyás: nem tárgyalunk a tálibokkal

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nem tárgyalunk a tálibokkal.

Gulyás: semmilyen kvótát nem fogadunk el

Gulyás az Origo kérdésére azt mondta, hogy jelentős migrációs hullámra számítanak. Mindenki azt mondja, hogy a 2015-ös migrációs hullám nem valósulhat meg, ezért a környező országoknak kell segítséget adni. Semmilyen kvótát nem fogadunk el – tette hozzá. Egyelőre a szövetségeseinket és a magyarokat próbáljuk menteni.

„Az amerikai demokráciaexport kudarcot vallott”

Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, hogy egyelőre nem tudják, pontosan hány magyar állampolgár van Afganisztánban. Semmi mással nem lehet összehasonlítani az 1956-os magyar forradalmat – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Az amerikai demokráciaexport kudarcot vallott – mondta a miniszter.

Őket fogadjuk be

Akik életveszélyben lennének, és a szövetségeseink, azokat befogadjuk – mondta kérdésre Gulyás.

Felkészültünk egy nagyobb migrációs hullámra

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a határőrség felkészült a migrációs hullámra.

Gulyás: a negyedik hullám teljesen más lesz

Gulyás arról beszélt, hogy Közép-Európában a legkedvezőbb a járványügyi helyzet. A negyedik hullám Nyugaton megindult, és erre utaló jelek nálunk is vannak.

„Ide is meg fog érkezni a negyedik hullám, de ez alapvetően el fog térni a korábbiaktól.”

Mindenkinek köszönetet mondott a miniszter, hogy beoltatta magát. A hatékony védekezési eszköz a oltás. Ha valaki megbetegszik oltottan, akkor a sokkal kisebb az esélye annak, hogy súlyos állapotba kerül.

Gulyás: közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre

Nincs érdemi különbség az egyes oltások között – mondta Gulyás Gergely. Mindenkit felkeresnek az idősek közül, akik eddig nem oltották be magukat. 165 ezren vették fel eddig a harmadik oltást. Közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre – mondta a miniszter.

Újabb oltási akció indul

A fiatalok oltása a 12-18 éves korosztályt augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án lesz az iskolákban tömeges oltási akció keretében – mondta Gulyás. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, aki eddig nem tette. Nem kerül sor az ország lezárásra, munkahelyi korlátozás sem kell – tette hozzá. Újabb oltási akció indul majd ősszel – mondta Szentkirályi Alexandra.

Gulyás: nem várt siker

Nem várt sikert ért el a magyar gazdaság azzal, hogy sikerült elérni a 2019-es teljesítményt – mondta kérdésre Gulyás. Bízik benne, hogy sikerül elérni a 5,5 százalékos idei bővülést.

Eddig soha nem látott nyugdíjprémiumot tudnak majd visszafizetni.

Hivatalos várakozás a 6 százalék feletti növekedést. A cél, hogy a magyar gazdaság el tudja kerülni a segélyalapú gazdaságpolitikát.

Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója lett

Orbán Balázst politikai igazgatóvá nevezte ki a miniszterelnök. A Miniszterelnökség államtitkára marad, de a miniszterelnök mellett is fog dolgozni.

Karácsony helyett nem tud a kormány dolgozni

Közlekedési káosz, hatalmas dugók jellemzik Karácsony tevékenységét, egyre több a hajléktalan és a köztisztaság helyzete is romlott Budapesten – mondta kérdésre Gulyás.

„Nem tud a kormány főpolgármesteri hatásköröket gyakorolni helyette.”

Gulyás: ha Gyurcsány tér vissza a hatalomba, akkor nem számíthatunk jogállami keretekre

Nevetséges, amikor a Prideon résztvevők nevezik giccsparádénak az állami ünnepet – mondta kérdésre Gulyás. Nagyon nagy volt az érdeklődés az események iránt. Csak Budapestnek akkora bevételt jelentett a mostani ünnep, hogy bőven fedezi a tűzijáték költségeit. Jogállami körülmények között nem értelmezhetőek Gyurcsány és Jakab fenyegetőzései, ha pedig Gyurcsány tér vissza a hatalomba, akkor nem számíthatunk jogállami keretekre az országban – mondta kérdésre Gulyás.

Gulyás: erről szó sincsen

A kormány nem tervez semmilyen unióból való kilépést – mondta kérdésre Gulyás. A helyreállítási alap ügyében nem történt előrelépés a nyári szabadságolások miatt – mondta egy másik kérdésre.

Gulyás: ez az ország egyértelmű érdeke

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy Magyarország számára az uniós tagság egyértelmű érdek. Az, hogy 7 vagy 14 év múlva milyen lesz az Unió helyzete és Magyarországé, azt nem lehet pontosan megmondani.

Megvétózhatjuk a norvég-EU megállapodást

A Norvég Alap kapcsán azt mondta, hogy az a pénz jár nekünk. Két lehetőség van: jogi úton lehet-e lépni, a másik pedig, hogy Norvégia esetében vétózni fog Magyarország, amikor újra kell tárgyalni a közös piachoz való hozzáférésüket.

Ezért szükséges a hulladékgazdálkodás koncessziója

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy olcsóbb lesz a hulladékrendszer fenntartása, ha 35 éves koncesszióba kerül. Ez részben környezetvédelmi zöldprogram – tette hozzá. Úgy látja, a koncesszió lényegesen nagyobb hatékonysággal tudja majd segíteni a szemét újrahasznosítását.

Ezért nem érdemes perelni

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy plakátokon szereplő feliratok miatt nem érdemes pert indítani. A határon túli magyarok közösségi jogaiért mindig kiállunk – mondta egy másik kérdésre.

A kormány ezt figyelembe veszi

A kormány figyelembe veszi az Alkotmánybíróság döntését a lakásbérleti törvénnyel kapcsolatban.

Nem volt sikeres az oroszok elleni szankciós politika

Nem érték el az Oroszország elleni uniós szankciók a céljaikat – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Egyes uniós országok számára is nagy sérelemmel jártak a szankciók.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. augusztus 21-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!