Gyöngyöspatai iskolaügy

2020.01.26. 13:30

Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel

A település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette:

a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője levelet írt a felperesek jogi képviselőjének, indítványozva, hogy kezdjék meg az egyeztetést a természetbeni kártérítés lehetőségéről.

Hozzátette: bár kezdetben nyitottságot tapasztaltak, néhány nappal később olyan választ kaptak, amely szerint a jogi képviselő nem tartja valószínűnek, hogy ilyen egyeztetés eredményre vezetne.

Rétvári Bence megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte, hogy bár az alapítvány (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány) megbízottai ellátogattak Gyöngyöspatára és beszéltek azokkal, akiket képviseltek,

arra a kérdésre, kik fogadnák el a természetbeni kártérítést, pertaktikai okokból nem válaszoltak.

Az államtitkár közölte: úgy látják, nem várható érdemi segítség a felperesek képviselőitől, ezért a legcélravezetőbb, ha a tankerület és az önkormányzat közvetlenül indít egyeztetést.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a diákokat a peres eljárásban segítő alapítvány nem volt konstruktív, hanem továbbra is csak „a botrány még nagyobbá tételére” törekedett.

Hozzátette: a kormányzat ezt rendkívül károsnak tartja, és úgy gondolja, hogy

az alapítvány valódi célja a pénzszerzésen kívül a feszültség keltése Magyarországon, és az ország lejáratása külföldön.

Az államtitkár azt mondta: olyan helyzetről van szó, amely még 2004-ben, a Gyurcsány-kormány időszakában keletkezett. A gyöngyöspatai iskola állami működtetésbe vételével megszüntették ezt az állapotot, a kormány célja, hogy kompenzálja a diákokat, akiket hátrány ért.

„A probléma megoldása nem egy nagy összeg kifizetése, hanem a hosszú távú, ingyenes képzési program”

- mondta Rétvári Bence, hozzátéve:

ez jobb esélyt ad az érintetteknek, a végzettség megszerzése jobb munkahelyet és a biztos egzisztenciát jelenthet.

A diákokat képviselő alapítvány az államtitkár szerint nem az ott élő romák segítésében, hanem abban érdekelt, hogy „a Soros-hálózat tagjaként” további feszültséget gerjesszen és minél nagyobb összegű kártérítéseket próbáljon állami szervekből, önkormányzatokból, tankerületekből „kisajtolni”.

Bírálta az alapítványt azért is, mert megosztja a falut, miközben az embereknek továbbra is ott kell élniük egymás mellett.

Az államtitkár rossz döntésnek nevezte azokat a bírósági állásfoglalásokat, amelyek nem vették figyelembe az önkormányzat és a tankerület indítványait, hogy a kártérítés ne pénzben, hanem természetben történjen. Véleménye szerint a társadalom igazságérzetét és az érintettek hosszú távú érdekét is az utóbbi szolgálná.

A diákoknak – ma már jórészt fiatal felnőtteknek – különböző képzéseket kínálnak és írásban várják tőlük a választ, hogy melyiket fogadnák el.

Kínálnak szakképzést, a gyöngyösi felnőttképző 10-12 hónapos, korábbi OKJ-s jegyzékében szereplő tanfolyamai mellett pszichés segítséget, idegen nyelvi képzést, informatikai képzést, beilleszkedést segítő és traumafeldolgozó foglalkozásokat, továbbá az alapkompetenciákat segítő kiegészítő foglalkozásokat.

Felajánlják a belépést a szakképzési Hídprogramba is, hogy segítsék azokat, akiknek esetleg nincs meg az alapfokú képzése, és így majd szakképzést kaphassanak.

A levél tartalmazza, hogy az érintett fiatalok legalább két szakképzés megszerzésének lehetősége közül választhatnak Gyöngyösön vagy 15 kilométeres vonzáskörzetében.

A felajánlás szerint a képzés, a tananyag ingyenes, kifizetik a vizsgadíjat és az oktatási intézménybe eljutás utazási költségét is.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: 62 diáknak küldik ki a levelet.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!