Kormányválság Észak-Macedóniában

2019.08.12. 15:41

Kulcsszereplő a macedón médiasztár: bizonyítékai vannak a lehallgatási ügyben

Terhelő bizonyítékai vannak Zoran Zaev szociáldemokrata kormányfő, illetve Észak-Macedónia teljes politikai vezetése ellen, és nem tudják elhallgattatni.

Forrás: V4NA Hírügynökség

Bojan Jovanovski, ismertebb nevén Boki 13 akkor került a figyelem középpontjába, amikor elkezdtek kiszivárogni az észak-macedón politikai botrányhoz vezető hangfelvételek.

Az országában ismert műsorvezető a napokban arról számolt be, hogy terhelő bizonyítékai vannak Zoran Zaev szociáldemokrata kormányfő, illetve a teljes politikai vezetés ellen, és nem tudják elhallgattatni.

„Ha megölnek a börtönben, a bizonyítékok anyámnál vannak„, közölte a műsorvezető – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség anyagára hivatkozva az Origo.

Zoran Zaev egyébként Soros György közeli emberének, és kormánya más tagjaival együtt a milliárdos szövetségesének számít. A nemrég kirobbant botránysorozat kapcsán sokan az ő lemondását is követelik – emlékeztet az Origo.

A Kurir nevű szerb portál észak-macedón forrásaira hivatkozva számolt be arról, hogy a botrányba keveredett, majd letartóztatott médiaszemélyiség, Boki 13 tárgyalásán kijelentette: bizonyítékai vannak Zoran Zaev szociáldemokrata észak-macedón miniszterelnök és más politikai vezetők ellen.

A Kurir forrása szerint arról is beszélt, hogy ha megkínozzák, vagy esetleg meghal a börtönben, még akkor is, ha ezt öngyilkosságnak próbálják meg beállítani, a bizalmasai közlik a terhelő bizonyítékokat Zaevvel és az észak-macedón politikai elittel szemben.

Boki 13 úgy fogalmazott, hogy a bizonyítékokat szétszórta, ha pedig bármi történne vele, akkor ezeket a bizalmasai nyilvánosságra hozzák, ezzel pedig „kinyílik Pandora szelencéje”.

Bojan Jovanovski ellen néhány hete folyik a nyomozás. Több millió eurós zsarolással vádolják. A gyanú szerint

Boki 13 több millió eurót kért Jordan Kamchev milliomostól cserébe azért, hogy szabadlábra helyezzék az ellene folyó nyomozás során, és a nyomozást is megszüntessék ellene.

A botrányba az ügyben eljáró korrupcióellenes Különleges Ügyészi Hivatal vezetője, Katica Janeva is belebukott, mert a zsaroláshoz felhasznált anyagok az ő hivatalából kerülhettek ki. Így a főügyész kénytelen volt lemondani.

Katica Janevát egyébként Soros György macedóniai hálózata tagjának tartják.

 

Nem mellesleg Janeva Zoran Zaev kormányfő embere, aki szintén feltűnően jó viszonyt ápol az amerikai milliárdos üzletemberrel.

Zoran Zaev és Soros György – Forrás: V4NA

A botrány a héten tovább nőtt, amikor a La Veritá olasz lap videó- és hangfelvételeket hozott nyilvánosságra. Ezeken látható Boki 13, ahogy egy feltehetőleg 1,5 millió eurót tartalmazó táskával távozik a házi őrizetben lévő milliomostól.

De egy hangfelvételen a korrupcióellenes főügyész is hallható, akiről így azt feltételezik, hogy szintén többmilliós kenőpénzt fogadott el. Sőt egyik beosztottja, az ügyben eljáró ügyész is gyanúba keveredett.

Az ügyben Boki 13 összekötőként dolgozhatott, az ő segítségével zajlott a kommunikáció Janeva és Kamchev között, valamint ő felelhetett azért is, hogy a pénz eljusson a nemrég lemondott különleges ügyészhez.

A frissen közölt hangfelvételekből egyébként az is kiderült, hogy Boki 13 és Zoran Zaev napi kapcsolatban álltak, és jó viszonyt ápoltak. Zaev is tudhatott a Kamchev által fizetett 1,5 millió euróról: Zaevet egy hónapja egy sajtótájékoztatón ugyanis arról kérdezték, hogy a pártjából kapcsolatban állnak-e politikusok a műsorvezetővel.

Zaev erre azt felelte, hogy Boki 13 rengeteg politikust ismert. A kérdést többek között azért tették fel Zaevnek, mert egy észak-macedón újságíró, Branko Geroski korábban arról számolt be, hogy két SDSM-es politikus is részt vett a bőröndös botrányban,

akiket a cikkben Kikinek és Frikinek nevezett.

Zaevet kérdezték arról is, hogy kik lehetnek e politikusok, azonban a kérdést hárította a baloldali miniszterelnök.

Az ügy kirobbanása után egyébként több lap is arról írt, hogy Zaev és Boki 13 régóta szoros barátságban vannak, de a korrupciós botrányba keveredett korrupcióellenes főügyész, Katica Janeva fia, Lazar is dolgozott már a műsorvezetőnek.

Az ügy érdekessége, hogy Boki 13 letartóztatása után több cikk is megjelent arról az észak-macedón sajtóban, hogy a műsorvezető személyes problémákkal küzd, és depressziós, ezért tartani lehet tőle, hogy öngyilkos lesz.

A cikkek miatt ijedhetett meg Jovanovski, aki elmondta, hogy ha meghalna a börtönben, azt öngyilkosságnak álcázzák majd.

A botránysorozat miatt sokan Zaev miniszterelnök lemondását követelik.

Borítókép:

Bojan Jovanovski

Forrás. V4NA Nemzetközi Hírügynökség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!