tematikus program

2017.12.09. 19:08

A külhoni magyar vállalkozások támogatása a szülőföldön való boldogulás eszköze

A külhoni magyar fiatal vállalkozók és családi vállalkozások támogatása hathatósan hozzájárul a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásához – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége szervezésében megrendezett Év vállalkozója gálán.

Potápi Árpád János a révkomáromi Tiszti Pavilonban tartott rendezvényen a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzéseiről és azok megvalósításának eszközeiről beszélt.

Felidézte: a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a külhoni magyarság szülőföldön való érvényesülésének és megmaradásának segítése céljából 2012-ben indította el tematikus éveinek sorozatát az óvodások évével. Ezt később a kisiskolások, a felsősök, majd a szakképzés éve követte.

Elmondta: 2014-től a nemzetpolitikában a szülőföldön való boldogulás elősegítésében előtérbe kerültek gazdasági eszközök, ennek szellemében 2016-ban a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program valósult meg, 2017-ben pedig a külhoni magyar családi vállalkozásokra fókuszáltak. A támogatási program középpontjába a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) idei döntése alapján 2018-ban a külhoni magyar családok kerülnek majd, ez a program kapcsolódik az eddigiekhez, tovább segítve a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását.

„A vállalkozók és a fiatalok támogatásán keresztül hozzá lehet járulni ahhoz, hogy a külhoni magyarok minél többen a szülőföldjükön tudjanak boldogulni” – hangsúlyozta Potápi Árpád János. Kifejtette: egy-egy vállalkozás támogatásával közvetve több tíz magyar családot lehet támogatni, ugyanis az eddigi tapasztalatok megmutatták, hogy a Kárpát-medencei magyar vállalkozók több mint 90 százalékban magyarokat foglalkoztatnak, elsősorban egymás között teremtenek gazdasági kapcsolatokat, ha pedig ezek a kapcsolatok átnyúlnak a határokon, akkor elsősorban Magyarországra irányulnak. Elmondta: az elmúlt két évben mintegy másfél milliárd forinttal körülbelül háromszáz vállalkozást támogattak, a Felvidéken pedig 45 projekt megvalósításához járultak hozzá 230 millió forinttal.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke, a rendezvény házigazdája, a szervezetük létrehozása óta eltelt 11 hónap eredményeiről számolt be. Elmondta: eddig több, mint 250-en csatlakoztak hozzájuk, elindították tanácsadói programjukat, amit mind többen vesznek igénybe, s megtartották az első felvidéki junior expót is, amelyen több, mint 50 vállalkozó vett részt. „Hosszú utat tettünk meg, de örömmel jelenthetem még több munka áll még előttünk” – mutatott rá Iván Tamás.

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége szervezésében megrendezett Év vállalkozója versenyen 40 fiatal vállalkozó mérettette meg magát, közülük az első 15 egy mentorprogramban vehet majd részt, az első 5 helyezett pedig az egri Junior Expóra látogathat el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!