proletárdiktatúra

2019.05.13. 14:14

Hortobágyi emlékhely őrizheti majd az antikommunizmus alapértékeit

A pusztában 12 kommunista kényszermunkatábor működött, és közel 10 ezer embert érintett az ezekbe történő kitelepítés, illetve a kényszermunka.

A kitelepítetteknek emléket állító új létesítményt várhatóan 2022-ben avatják fel – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.

Az antikommunizmusnak európai alapértéknek kellene lennie

Rétvári Bence kifejtette: a hiánypótló látogatóközponttal – amelyre első ütemben 500 millió forintot különített el a kormány – példát szeretnének mutatni. Azt szeretnék, ha Nyugat-Európában is a kommunista diktatúra áldozatainak ilyen és hasonló emlékhelyei, múzeumai lennének, mert az antikommunizmusnak európai alapértéknek kellene lennie. Ezzel szemben azt látják, kettős mérce érvényesül, a kelet-európai országok szenvedései, a kommunista diktatúrák rémtettei mintha nem fájnának Brüsszelnek, az ottani politikusoknak.

Azt pedig egyenesen megütközéssel tapasztalják, hogy nemcsak nem ápolják azok emlékét, akik a kelet-európai országokban a kommunista diktatúra elszenvedői voltak, hanem mintha erre teljesen immunisak is lennének. Marx-szobrot avatnak, miközben a marxizmus nevében emberek százezreit hurcolták el, börtönözték be Magyarországon vagy Kelet-Európában – jegyezte meg Rétvári Bence.

Kiemelte:

fájdalmas az is, hogy a keresztény európai alapértékeket mintha kezdené elfelejteni sok nyugat-európai politikus, és az antikommunizmust mint európai alapértéket mintha nem is ismernék el.

Emlékművek a tragédiák helyszínén

Az emlékezetpolitika területén az a céljuk, hogy a kommunista diktatúra embertelen és kegyetlen bánásmódjának minden formáját az ország egyes pontjain, ott, ahol legnagyobb számban elkövették, be tudják mutatni. Ezt a célt szolgálja a fővárosban a Terror Háza Múzeum, illetve a málenkij robot emlékhely és múzeum a Ferencvárosi Pályaudvarnál, Kistarcsán az internálás múzeuma – sorolta. Kitért arra is, hogy a kényszermunka szimbolikus helyszíne Recsk.

Azért fontos az emlékezetpolitika azoknak is, akik nem voltak esetleg családilag érintettek, mert az a nemzet összetartozásának fontos része, általa a nemzet egésze válik egységesebbé

- rögzítette az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az emlékezésből 40 év kimaradt és az elégtételt tekintve nagyon sok adósságot kellett a mostani kormánynak törlesztenie. Ennek részeként tavaly és tavalyelőtt a különböző rehabilitációs ellátások összegét a kormány megduplázta – idézte fel.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkár elmondta:

a kormány április 30-án döntött a Hortobágyi Deportáltak Emlékhelyének kialakításáról.

Az emlékhely előkészítése magában foglalja a megvalósíthatósági tanulmányt, illetve az egyéb munkálatokat. Hortobágyon egy három hektáros területet különítettek el az emlékhely kialakítására, ezt a magyar állam vásárolta meg a helyi önkormányzattól. A projekt előkészítését 2020 végéig le kell folytatni, a munka részben már el is indult – jelezte. A kivitelezés a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának lesz a feladata.

Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke az érintettek nevében köszönetét fejezte ki az emlékközpont kialakításáért és kiemelte: már évek óta várnak megvalósítására. A látogató- és emlékközpontban az iskolás gyermekek, illetve az odalátogatók közvetlenül megtapasztalhatják milyen volt a kitelepítés.

Hozzátette: Hortobágyon 12 kényszermunkatábor működött, és közel 10 ezer embert érintett az ezekbe történő kitelepítés, illetve a kényszermunka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!