mentőakció

2018.01.20. 06:59

Legalább harminc gyereket mentettek ki az al-Shabaab terrorszervezet iskolájából

Amerikai különleges egységek és szomáliai katonák közös akciójában legkevesebb harminc gyermeket sikerült kiszabadítani az al-Shabaab terrorszervezet egyik iskolájából – közölte Abdirahman Yariisow szomáliai hírközlési miniszter pénteken az állami rádióban.

A tárcavezető szerint az akciót csütörtök este a Mogadishutól északra fekvő Közép-Shabelle Jame'a Jilay nevű falujában hajtották végre. Hozzátette: a szélsőségesekkel történt összecsapásban hat iszlamista és négy gyerek is életét vesztette.

Mint mondta, az iszlamisták a vallási iskolában (medresze) a gyerekeknek radikális nézetrendszerüket igyekeztek bevésni.

Az amerikai hadsereg afrikai főparancsnokságának (AFRICOM) részéről egyelőre nem erősítették meg a közös bevetést.

Jame'a Jilay egyik lakója telefonon arról számolt be, hogy a szomáliai hadsereg páncélozott járművekkel vonult ki a kérdéses éjszakán, akciójukat pedig helikopter is támogatta a levegőből. A Maszlahként bemutatkozó férfi szerint heves tűzpárbajra riadtak fel a település lakói.

Csütörtökön az amerikai légierő a kelet-afrikai állam déli részében végrehajtott támadása négy al-Shabaab terroristával végzett.

Az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó al-Shabaab lázadást folytat az ENSZ támogatta mogadishui kormány ellen, rendszeresen megtámadja a szomáliai biztonsági erőket és az őket erősítő afrikai uniós katonai egységeket. Az al-Shabaab az iszlám törvényeknek, a saríának egy szigorúan értelmezett változatát akarja bevezetni az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!