Katasztrófa

2018.02.18. 09:44

Lezuhant egy utasszállító Iránban

A repülőgép fedélzetén 66 ember utazott – jelentette vasárnap a Fársz iráni hírügynökség. Egy szóvivő beszámolója szerint a tragédiának nincs túlélője.

A félhivatalos hírügynökség jelentése szerint az Iran Aseman Airlines nevű iráni légitársaság gépe a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól mintegy 620 kilométerre délre csapódott a földbe. A Fársz úgy tudja, hogy egy ATR-72 típusú, két turbólégcsavaros repülőgép járt szerencsétlenül.

A légitársaság szóvivője az iráni állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a szerencsétlenséget senki sem élte túl.

Szemírom kormányzója arról számolt be, hogy a mentőhelikopterek nem tudják megközelíteni a baleset helyszínét, mert nagy a köd, ezért a mentők szárazföldön igyekeznek elérni a roncsot, amely hegyvidéken fekszik.

Az ATR-72 olasz-francia fejlesztésű, regionális járatokra fejlesztett gép, amelyet a nyolcvanas években terveztek.

A korábbi évek szankciói miatt Irán a legtöbb repülőalkatrészhez képtelen volt hozzájutni, ami miatt az iráni légitársaságok gépparkja elöregedett, és emiatt már több baleset is történt. Az iráni atomprogramról 2015-ben kötött megállapodás után azonban a szankciókat a nemzetközi közösség megszüntette, s Irán nem sokkal később repülőgépek tucatjaira adott le megrendelést nyugati repülőgépgyártóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!