Javaslat

2018.05.13. 13:55

LMP: kapjon önálló tárcát az oktatásügy!

Az LMP szerint önálló minisztériumnak kellene képviselnie az oktatás ügyét az új kormányban, ahogy ez az egészségügyet és a szociális területet is megilletné.

Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője – az azonos témában tartott vasárnapi sajtótájékoztatóját követően – az MTI-nek az oktatásügy legfontosabb problémái közé sorolta a tananyag „megtaníthatatlanságát”, a tanárok és a diákok túlterheltségét. Ugyancsak bírálta az államosított iskolarendszert, a „mindent megfojtó központosítást”, a folyamatos forráshiányt és azt is, hogy egyre nehezebb bejutni a felsőoktatásba.

A „mamuttárcaként” működő Emberi Erőforrások Minisztériuma eddig is tökéletesen alkalmatlan volt a humánterületek gondjainak megoldására – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Úgy ítélte meg: a tananyag akár egy hónapon belül is csökkenthető lenne, a központosítás kérdését szeptemberig meg lehetne oldani, a forrásokat és a felsőoktatási férőhelyek számát pedig néhány év alatt lehetne érdemben növelni.

A párt szóvivője hangsúlyozta: az LMP célja, hogy tíz emberből négy diplomát szerezhessen Magyarországon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!