Járvány

2020.04.29. 06:48

Magyarország éllovas a járványkezelésben

Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál – derül ki a XXI. Század Intézet tanulmányából.

Az Európai Unió tagállamainak koronavírus-járványra vonatkozó adatait összegző elemzésében Deák Dániel rámutat: a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, ott százezer lakosra több mint 600 koronavírusos eset jut, de Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is kiugróan magas a megbetegedettek aránya a lakosságszámhoz viszonyítva – írja a Magyar Nemzet.

Az intézet vezető elemzője kiemeli:

a járvány megfékezésében a közép-európai országok a legsikeresebbek.

A lakosságszámhoz viszonyítva Bulgáriá­ban és Görögországban van a legkevesebb fertőzött, de rendkívül alacsony a fertőzöttségi szint Szlovákiában és Magyarországon is. Ezekben az országokban a regisztrált adatok alapján a lakosság nagyjából 0,03 százaléka kapta el a koronavírust.

Magyarországon a százezer lakosra jutó koronavírusban elhunyt személyek száma 2,9 fő, ezzel hazánk a leg­alacsonyabb értékekkel rendelkező országok között foglal helyet.

Az európai felmérésekben szereplő tényadatok ellenére ugyanakkor számos ellenzéki párt szerint Magyarország nem kezelte megfelelően a helyzetet. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, független parlamenti képviselő az Országgyűlésben – számos ellenzéki társához hasonlóan – például azt állította, hogy a világon arányaiban Magyarországon halnak meg a legtöbben koronavírus-fertőzés következtében.

A Századvég Alapítvány friss elemzéséből pedig az derül ki, Európa számos országa vezetett be az álhírekre vonatkozó szabályozásokat és intézkedéseket a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A magyar Országgyűlés március 31-i hatállyal szigorított a rémhírterjesztés és a közveszéllyel fenyegetés büntetőjogi tényállásán, Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Románia, Svédország és az Egyesült Államok pedig pénzbírsággal és/vagy több évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki valótlan tényeket állít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!