Járvány

2021.11.30. 16:19

Már 15 ezer kamasz oltását kérték a szülők

Az Oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, közel ezren pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették. Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra, az első gyermekek oltására való vakcinaszállítmány várhatóan december 21-én érkezik.

Amennyiben a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, megteheti azt a most zajló Oltási akcióhéten is akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

Szülői hozzájáruló nyilatkozat: Szülői hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz 12 és 18 év közötti személyek részére

A 18 év alatti korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, ami különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 57%-os. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 38%-os. A kamaszok oltására a tanév elején célzott oltási akciót is szerveztek az iskolákban. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer vakcinával lehet oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt héten jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 évesek oltást is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, kormány lekötött gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány december 21-én várható. A gyermekek oltásának előkészítését megkezdte az Oltási munkacsoport, a tudnivalókról időben tájékoztatást kapnak a szülők.

A gyermekek védelme érdekében a kormány több intézkedést is elrendelt a közelmúltban: a pedagógusok számára már tavasszal oltási akciót szervezett, mostantól a pedagógusoktól is elvárt az oltás felvétele az állami fenntartású iskolákban, az iskolákban továbbra is fontos a megelőző higiénés szabályok betartása, az iskolaigazgatók előírhatják a maszkviselést, és decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a külsős dolgozók az iskolákba.

Borítókép: Asszisztens beolt egy nőt a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagjával a pannonhalmi Szent Márton Járóbeteg Központ oltópontján 2021. november 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában