A mexikóiak szolidárisak

2018.10.21. 20:26

Már 5000 fősre duzzadt a menekültkaraván

Tovább vonult vasárnapra virradóra az Egyesült Államok irányába a közép-amerikai migránsokból álló tömeg.

Az emberek hozzávetőleg másfél kilométer hosszú sora kígyózott a mexikói Tapachula városa felé.

Egyelőre nem világos, hogy az észak-hondurasi San Pedro Sula városból a múlt szombaton elindult, mintegy 3000 emberből álló csoport miként gyarapodott létszámban. Megfigyelők szerint szombat este mintegy kétezren jutottak be mexikói területre. A karaván feltehetőleg a Suchiate határfolyó felett ívelő hídon gyülekezőkkel és a guatemalai Tecún Umán határtelepülésről az éjszaka folyamán átkelt emberekkel bővülhetett ki.

Pirkadatkor becslések szerint további 1500 ember várakozott még a mexikói határ guatemalai oldalán, hogy legálisan átkelhessen Mexikóba.

Az embertömeg miközben már mexikói területen vonult, olyan jelszavakat skandált, hogy „Si se pudo!” , vagyis „Igen megtehettük!”. A mexikóiak éljenzéssel fogadták a hondurasi migránsokat, élelemmel és ruhákkal látták el őket.

Maria Teresa Orellana, tapachulai lakos ingyen szandálokat osztogatott a migránsoknak. „Ez szolidaritás, hiszen ők a testvéreink” – mondta.

A hondurasi Villanuevából származó 58 éves Olivin Castellanos azt mondta, csónakkal keltek át a Suchiate határfolyón, miután a mexikói hatóságok lezárták a hidat. „Senki sem állíthat meg, csak Isten” – hangoztatta az egykori teherautó sofőr és kőműves. Mint mondta, az Egyesült Államokban akar eljutni, hogy dolgozhasson.

Mexikó szombaton megnyitotta Guatemalával közös határát az Egyesült Államokba tartó migránskaravánban lévő nők és gyerekek előtt, miután a menekültek egy része pénteken behatolt mexikói területére, de a határnál több száz mexikói rendőr állta útjukat. A migránsok és a rendvédelmi szervek összecsaptak, ötven hondurasinak sikerült áttörnie a sorfalat, de a többiek visszavonulót fújtak.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök szerint hatóságok tájékoztatták a karaván tagjait arról, hogy aki be akar lépni, megteheti a megfelelő úti okmányok és vízum birtokában. Tudatták velük, hogy menedékkérelmet is benyújthatnak, amiben az ENSZ segítséget nyújt – mondta Nieto.

Donald Trump amerikai elnök a héten kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó menekülteket Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból.

Honduras a világ egyik legveszélyesebb országa, különösen az országban tevékenykedő bandák és a kábítószer-kereskedelem miatt. Emellett a kilencmilliós lakosság 68 százaléka szegénységben él.

Az ENSZ adatai szerint évente több mint félmillióan lépik át illegálisan Mexikó déli határait, hogy az országon keresztül az Egyesült Államokba jussanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!