Járvány

2020.07.23. 22:15

Ismét sikerült Olaszországot „Európa menekülttáborává” tenni

Matteo Salvini szerint Lampedusán tarthatatlan a helyzet. Az olasz ellenzéki Liga párt vezetője szerint a szigeten „nem migráció, hanem káosz” van.

Matteo Salvini a lampedusai regisztrációs központban (hot spot) tett látogatása után az újságíróknak azt mondta, hogy a kevesebb mint százfős táborban nyolcszáz embert látott.

„Mindenhol emberek, mindenhol matracok, éjszaka ki is szöknek (...), ez nem migráció, ez káosz, amikor nyolcszázan vannak a tábor épületei tetején” – jelentette ki a jobboldali Liga vezetője.

Salvini hozzátette, hogy

majdnem kizárólag fiatal felnőtt férfiakat látott, akik – jegyezte meg – látszatra kiváló egészségnek örvendenek.

A politikus értesülései szerint év eleje óta szerdán érkeztek a legtöbben egy nap alatt, mivel majdnem harminc hajó és csónak kötött ki a dél-olaszországi szigeten.

„Így nem tud dolgozni az idegenforgalom, szállodák, éttermek, így nem tudnak élni Lampedusa lakosai, így nem tudják ellátni feladatukat a rendőrök és a (migránsokat segítő) önkéntesek sem” – fejtette ki Matteo Salvini. Megjegyezte, nem felel meg a valóságnak, hogy a Lampedusára érkezőket tüzetesen ellenőrzik, valójában a koronavírus-tesztelés csak szerdán kezdődött el.

Matteo Salvini látogatása napján Lampedusa migránstábora és a sziget kikötője is teljesen megtelt. Kevesebb mint két nap alatt 956-ra emelkedett az ott tartózkodó bevándorlók száma.

Naponta több száz embert szállítanak át Szicíliába és Dél-Olaszország más térségeibe, de ennél is többen érkeznek Lampedusára. Az emberekkel teli hajók Líbiából és Tunáziából indulnak el.

„Olaszországot szeretni kell, és meg kell védeni, ami az országhatárok védelmét jelenti”

- írta közösségi oldalán Matteo Salvini. A politikus a szigetre való indulás előtt kijelentette, hogy a római kormánynak sikerült ismét Európa „menekülttáborává” tennie Olaszországot.

Úgy vélte,

a kormány bűncselekményt követ el azzal, ha a fertőzött migránsokat széttelepíti Olaszországban.

Luciana Lamorgese belügyminiszter hétfőn ellátogatott a szigetre, ahova addig – július elsejétől számítva – több mint 1400 migráns érkezett. A belügyi tárca vezetője minél gyorsabb megoldást ígért Salvatore Martello polgármesternek, aki vészhelyzet kinyilvánítását sürgette a szünet nélküli migráció és az ebből következő egészségügyi helyzet miatt. Giandamiano Lombardo, a lampedusai szállodaszövetség elnöke szerint a sajtónak nem szabad migránsinvázióról írnia, mivel ez elriasztja a turistákat. „Sokan érkeznek, de a hatóságok munkájának köszönhetően segítséget nyújtanak nekik, regisztrálják, és máshova szállítják őket. A turisták nem látják őket a sziget utcáin, de nagyon komoly problémáról van szó, amely lelkileg is megviseli térségünket” – nyilatkozott Lombardo.

A belügyminisztérium csütörtöki adatai szerint év eleje óta 11 191-en érkeztek Olaszországba a tavalyi ugyanezen időszakban érkezett 3431 migránshoz képest.

Az olasz sajtó kiemelt hírként kezelte csütörtökön egy 24 éves szenegáli férfi letartóztatását, aki július 15-én Milánó egyik parkjában megerőszakolt egy napközben kutyát sétáltató nőt. A tartózkodási engedély nélküli, hajléktalan férfit DNS-vizsgálat alapján tartóztatták le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!