nem meglepő a jelenlétük

2018.06.01. 20:40

Medveveszélyre figyelmeztetnek két megyében is

Nógrádban és Hevesben az elmúlt hetekben több településen is láttak barnamedvét, ezért a Bükki Nemzeti Park igazgatósága óvatosságra int mindenkit.

Forrás: Shutterstock

A karácsondi Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Karácsond közigazgatási területén barnamedve jelent meg. Kérik, hogy saját testi épségük érdekében kerüljék el a külterületeket, illetve esti órákban a település bel- és külterületén ne sétáljanak – írja a hatvanonline.hu.

Valószínűleg ez ugyanaz a medve lehet, amelyet három nappal ezelőtt Kál mellett, egy tanya közelében láttak az ott dolgozók. A település lakói nagyon megijedtek a hírre, de Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) ­zoológusa a heol.hu-nak nyilatkozva elmondta, a Kálon élőknek már nincs mitől félniük, mert friss nyomokat rögzítettek Karácsond, Gyöngyöshalász környékén, a barna medve ­tehát Nyugat felé vette az irányt.

Vasúti munkálatokat végzők pillantottak meg és fényképeztek le egy hete egy barna medvét Somoskőújfalu északi határában is, az országhatártól mintegy száz méterre, a Fülek felé vezető sínek mentén.

Fotó: nool.hu

A nool.hu-nak Bakó Csaba, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vadászati szakügyintézője elmondta, nem véletlen, hogy ebben az időszakban bukkant fel az állat, ugyanis ezekre a hetekre-hónapokra esik a medvék párzási időszaka, és ilyenkor a szokottnál is nagyobb területet járnak be, így természetesen nagyobb eséllyel kerülhetnek emberi szem elé is.

A barna medve alapvetően magányosan járja az erdőket, és naponta akár több tíz kilométeres távolságot is megtesz. A szokatlan aktivitás egybeesik a medvék nyár eleji párkeresési és a fiatal példányok territórium keresési időszakával, amely során nagy távolságokat tesznek meg. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai folyamatosan vizsgálják és rögzítik a helyszíni nyomokat.

Mivel a medve alapvetően kerüli az embert és nem tekinti zsákmányának, megfelelő viselkedéssel és felkészültséggel elkerülhetők az esetleges problémák. A Bükki Nemzeti Park igazgatóságának honlapján részletes tájékoztatás olvasható a barnamedve táplálkozási szokásairól, viselkedéséről, életteréről, valamint arról, hogy mi a teendő, ha összetalálkozunk a vadállattal.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!