film is készült róla

2017.08.30. 17:17

Meghalt a nagaszaki atomcsapás túlélője

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Tanigucsi Szumiteru, aki miután életveszélyes égési sérüléseket szenvedett a Nagaszakira mért 1945-ös atomtámadásban, egész életét a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésének szentelte.

Az atomtámadások sugárfertőzött túlélőit (hibakusa) tömörítő egyik szervezet közlése szerint az idős férfi Vater-papilla-rákban hunyt el szerdán egy nagaszaki kórházban.

Tanigucsi mindössze 16 éves volt és épp leveleket hordott ki a biciklijén, amikor 1945. augusztus 9-én ledobták az atombombát Nagaszakira. A robbanás lesodorta kerékpárjáról az 1,8 kilométerrel arrébb lévő fiút, majdnem megölve őt. Amikor Tanigucsi megpróbált felállni, észrevette, hogy a bal karján lévő bőr cafatokban lóg, és érezte, ahogy a hátán a bőr lassan leválik a húsáról.

A fiú egy évet és kilenc hónapot töltött a hasán fekve egy kórházban, élet és halál között a csontjait is szabadon hagyó súlyos égési sérülések miatt. A mellkasán a hús rothadni kezdett a felfekvésektől.

Tanigucsi kórházi kezeléséről filmet is forgattak. Az 1970-ben bemutatott felvétel révén az egész világ megismerte a férfi történetét. A filmből vett színes fotó, amelyen Tanigucsi rettenetes hátsérülése látható, bejárta a világot.

A férfi 1949-ben hagyta el a kórházat, és csatlakozva a többi túlélőhöz, egész életét a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésének szentelte. Annak ellenére, hogy hátfájdalmai megkeserítették a mindennapjait, Tanigucsi minden lehetőséget megragadott, hogy beszéljen a vele történtekről, és több mint hússzor utazott a tengerentúlra.

Amikor idén júliusban az ENSZ New York-i székhelyén 122 ország jóváhagyta az atomfegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződést, Tanigucsi egy videoüzenetben azt hangsúlyozta, „a szerződés hasztalan, ha nem teszi meg minden ország a szükséges erőfeszítéseket a nukleáris fegyverek beszüntetése érdekében”. Hozzátette: „Aggódom, hogy mi lesz a világgal, amikor már az összes túlélő meghalt”.

Tanigucsi halálát mély szomorúsággal fogadták Hirosimában és Nagaszakiban. „A szívem legmélyéből imádkozom azért, hogy a lelke békében nyugodjon” – fogalmazott Abe Sindzó japán miniszterelnök újságíróknak Tokióban.

A második világháború végéhez közeledve az amerikai légierő 1945. augusztus 6-án dobott le atombombát Hirosima városára. A robbanás több mint egy kilométeres körzetében minden a földdel vált egyenlővé. A második amerikai atombombát három nappal később dobták le Nagaszakira. Az áldozatok pontos számát csak megbecsülni lehet, szakértők a két bombatámadás halottainak számát 210 ezerre teszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!