támadás

2017.08.20. 08:36

Megindult az Iszlám Állam utolsó szíriai erőssége elleni ostrom

Az iraki miniszterelnök bejelentette vasárnapra virradóra, hogy megkezdődött a hadsereg támadása Tell-Afar város felszabadításáért az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alól.

A katonai egyenruhába öltözött Haider al-Abádi a televízióban közölte, hogy megkezdődött az offenzíva, és az Iszlám Államnak nincs más választása, mint hogy megadja magát, vagy meghal a Moszultól 70 kilométerre nyugatra fekvő városért vívott harcban.

Tell-Afar a dzsihadisták utolsó erőssége ebben a Szíriával határos térségben. A kormányerők júniusban elvágták az Iszlám Állam más területeitől. Katonai források szerint mintegy kétezer harcedzett fegyveres lehet a városban. Moszult a hadsereg kilenc hónap alatt szabadította fel az Egyesült Államok vezette külföldi koalíció támogatásával.

Abádi közölte, hogy a hadsereg különféle alakulatai oldalán rendőrök, kurd fegyveresek és a terrorizmus ellen felállított különleges milícia vesz részt a harcokban. Ez utóbbi főként síita fegyveresekből áll, és Irán támogatását élvezi. Már a korábbi ütközetekben is bevetették őket.

Az Iszlám Államnak Tell-Afaron kívül erősségei vannak Irak területén még Kirkuk és al-Anbár tartományokban is, de a „kalifátus” az elmúlt két évben óriási területeket vesztett, és feldarabolódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!