a zárlatot feloldották

2018.12.01. 06:13

Megnyílt az alaszkai repülőtér a földrengés után

Ismét indít járatokat az alaszkai helyi légitársaság a térség fővárosából Anchorage-ből, amelynek környékén péntek reggel erős, az amerikai földtani intézet (USGS) szerint 7-es erősségű földrengés volt.

Az Alaska Airlines honlapján megjelent közlemény szerint feloldották a légiközlekedés korábbi szüneteltetését, ismét indulnak járatok a város repülőteréről, illetve érkeznek oda. A dokumentum szerint ugyanakkor az utasok a nap folyamán számíthatnak késésekre a járatok indulásánál, kérik, hogy ezt fogadják megértéssel.

A pénteki földrengés fészke 43 kilométeres mélységben, 12 kilométerre északra volt Alaszka legnagyobb városától. A településen szemtanúk beszámolói szerint az épületek megremegtek, a lámpaoszlopok és a fák erősen meginogtak a földmozgás hatására. Anchorage Ted Stevens nevű reptere ideiglenes bezárt, ezt a zárlatot most feloldották.

A 7-es erősségű rengést később negyven utórengés követte, ezek közül a legerősebb az 5,8-as szintet érte el.

Anchorage rendőrparancsnoka, Justin Doll azt közölte, hogy nincsenek adatok lehetséges áldozatokról vagy súlyos sérültekről. A mintegy 300 ezres lakosú város hatóságai azonban arról számoltak be, hogy jelentős kár keletkezett az úthálózatban, repedések keletkeztek lakóházakon és épületeken. Több mint húszezer ember maradt áram nélkül.

Bill Walker alaszkai kormányzó rendkívüli állapotot rendelt el. A tisztviselő a levegőből, helikopteren szemlélte meg a körzetet, ahol a földrengés volt. Hozzátette, a földmozgás idején egy liftben tartózkodott, de szerencsére az nem akadt el, ugyanakkor a felvonó minden kezelőgombja élénken világított. Hozzátette, hogy még gyerekként átélte az 1964-es 9,2-es erősségű alaszkai földrengést, amely romba döntötte az Anchorage-től mintegy 190 kilométerre keletre fekvő Valdez városát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!