vandálok

2019.04.08. 09:10

Megrongálták a tienanmeni vérengzés emlékét őrző hongkongi múzeumot

Megrongálták az 1989-es Tienanmen téri vérengzés emlékét őrző hongkongi múzeumot a hétvégén – közölte a helyi rendőrség hétfőn.

A szűkszavú rendőrségi közlemény szerint a vandálok leverték a lakatot az épület kapuiról, sós vizet öntöttek a konnektorokba, és megrongáltak egy bútort. Az ügyben nyomozást indítottak.

A múzeum 2014-ben nyílt meg egy másik helyszínen, de 2016-ban be kellett zárnia kapuit az épület tulajdonosainak kifogásai miatt. Ezt követően a gyűjteményt átköltöztették egy olyan körzetbe, ahol a maffia is aktív – írta a South China Morning Post című kínai napilap. A múzeum április 26-án nyit újra.

Ez az egyetlen olyan kiállítás kínai területen, amely az 1989. június 4-i vérengzésnek állít emléket. Hongkong még brit gyarmatként kulcsfontosságú szerepet játszott a Tienanmen téri demokráciapárti tüntetők külföldre menekítésében. A városban minden évben megmozdulásokat szerveznek a vérengzés emlékére, amelyben a kínai hadsereg tiltakozók ezreit mészárolta le. A tüntetést a múzeumot üzemeltető Hongkongi Szövetség a Kínai Hazafias Demokratikus Mozgalmak Támogatásáért nevű csoport szervezi.

A szövetséget vezető Albert Hót felháborította a hétvégi rongálás, és politikai érdekeket sejt mögötte.

„A tetteseknek az a céljuk, hogy a hatalom birtokosainak járjanak a kedvében”

- idézte Hót honlapján a Hong Kong Free Press angol nyelvű, független hírforrás.

„A cél egyértelmű: nem akarják, hogy a tervezett időben megnyissuk a múzeumot”

- vélekedett.

A férfi elmondta, hogy fokozzák az épület biztonságát, és megfigyelő kamerát telepítenek a helyszínre.

Hongkong 1997-ben került újra kínai fennhatóság alá, és 2047-ig különleges közigazgatási területként széles körű autonómiát élvez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!