függés

2019.02.20. 10:23

Megszökött a házi őrizetből, hogy drogot szerezzen

Házi őrizetből szökött meg egy bátonyterenyei férfi, mert drogot akart venni egy közeli településen. A bíróság elrendelte a letartóztatását – közölte Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán.

Bóna Gyula elmondta: a többszörös visszaeső gyanúsított ellen üzletszerűen elkövetett lopások miatt folytat nyomozást a bátonyterenyei rendőrkapitányság.

A nyomozási bíró február 6-án rendelte el a 38 éves férfi bűnügyi felügyeletét, ő azonban a tiltás ellenére 12-én elment Mátraverebélybe, hogy kábítószert vásároljon. A mozgását nyomon követő technikai eszköz rögzítette a kijelölt zóna elhagyását, a rendőrségnek riasztást adott, így a hatóság rövidesen igazoltatta és elfogta a férfit, aki először az eltávozás tényét is tagadni próbálta.

A nyomozási bíró a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében – az ügyészi indítvánnyal egyezően – szükségesnek tartotta a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését, mivel a gyanúsított a bűnügyi felügyelet szabályait újabb bűncselekmény elkövetése érdekében szegte meg – közölte a főügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!