javult a helyzet

2018.03.01. 12:20

Megtorpant az influenza terjedése

Az előző héten összességében már nem nőtt az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma, bár még vannak olyan megyék, amelyekben továbbra is több a beteg, mint máshol.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Maria Evseyeva

Február 19-25. között 68 950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a korábbi hét 69 150 betegével szemben – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb jelentéséből.

A 8. héten a fővárosban és hat megyében csökkent, négy megyében – Fejér, Pest, Tolna, Vas megye – nem változott, és kilenc megyében emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. Az előző héthez viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszeresére nőtt, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében negyedével csökkent a regisztrált betegek száma.

A vírus továbbra is jellemzően a gyerekeket és a 15-34 éves fiatal felnőtteket betegíti meg, vagyis az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás.

Grafika: MTI

Csökkent az influenza miatt kórházban kezelt betegek száma, a múlt héten 306-an szorultak ápolása az azt megelőző 311-hez képest. Az influenzajárvány miatt az ország legtöbb kórházában, ápolási intézményében továbbra is látogatási tilalom van érvényben.

Az Országos Közegészségügyi Intézetben elvégzett virológiai vizsgálatok továbbra is az influenza B vírusok dominanciáját mutatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!