A Rajk László Szakkollégium előtt

2020.02.25. 23:50

Megzavarták a Magyar Patrióták Közösségének sajtótájékoztatóját (videó)

Pelikán elvtárssal üzent a Magyar Patrióták Közössége a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján.

A Rajk László Szakkollégium előtt megtartott figyelemfelkeltő akciót az intézmény néhány diákja megzavarta.

A tanú című filmből ismert Pelikán elvtárs képét ragasztották a Patrióták a Rajk László Szakkollégium névtáblájára a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján – emlékeztetőül, hogy

Rajk belügyminisztersége idején fénykorát élték a koncepciós perek,

amiről a kultikus film is szól.

Egyesületünk a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján elfogadhatatlannak tartja, hogy a kollégium Rákosi belügyminiszterének nevét viseli, akinek nagy szerepe volt a civil szervezetek feloszlatásban és az ÁVO önálló szervezetté alakításában is – mondta Hetzmann Róbert elnök.

A szakkollégium néhány diákja megzavarta az akciót, és felháborodottan tiltakozott, amiért a Patrióták az önkényuralmi elnevezés cseréjét követelik.

Az érdekes szóváltás során nem derült ki, miért érzi ma bárki is úgy, hogy Rákosi belügyminisztere ideális brand egy oktatási intézmény számára.

Pelikán elvtárs méme kifejezi, mennyire nevetséges 2020-ban Rajkot védeni

A performanszot követő sajtótájékoztatón Hetzmann Róbert elmondta: egyesületünk levélben kérte a szakkollégiumot fenntartó Budapesti Corvinus Egyetemet, hogy mielőbb váljanak meg Rajk László és az ötvenes évek szellemi örökségétől.

Az elnök a Patrióták egy éve indult, a kommunista utcanevek megváltoztatására irányuló kezdeményezésének állását ismertetve elmondta,

2019. február óta 773 közterülettel szemben léptünk fel a kormányhivatalok előtt, mostanáig azonban csak 35 önkényuralmi utca nevének cseréjét sikerült elérni.

„Mintegy százötven esetben az eljárás folyamatban van, az ügy állásával azonban nem lehetünk elégedettek” – tette hozzá.

Hetzmann Róbert szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy a törvény az MTA hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy kik tekinthetők önkényuralmi személyeknek.

„Az Akadémia azonban elszabotálta ezt a feladatát, számos vállalhatatlan személyt felmentett, sokakról egyszerűen nem hajlandó állást foglalni, ezért egyesületünk törvénymódosítást kezdeményezett a kormánynál”

– hangsúlyozta Hetzmann Róbert, hozzátéve: el kell érni, hogy ne a kettős mércét alkalmazó, baloldali elfogultsággal nem ok nélkül vádolható MTA mondja ki a döntő szót a kérdésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!