Járvány

2020.02.23. 18:03

Menczer: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap.

A koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselő rendőrök és turisták a velencei karneválon a Szent Márk tér közelében 2020. február 23-án.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

Az államtitkár később a Facebook-oldalán milánói és római ügyeleti telefonszámokat is közzétett.

Az államtitkár felhívta a figyelmet az egészségügyi kockázatra, valamint arra, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el ennek feloldásáig.

Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.

A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad jelezte Menczer Tamás.

Az államtitkár később Facebook-oldalán azt írta:

kollégáik Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar állampolgár bajba kerül Olaszországban. Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámon várják a hívásokat, ha valaki valóban bajban van.

Menczer Tamás kiemelte: jó hír, hogy mostanáig nem kaptak segélykérő telefonhívást a koronavírussal kapcsolatban.

Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma – közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán. Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma – közölte az olasz polgári védelem. Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

Borítókép: a koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselő rendőrök és turisták a velencei karneválon a Szent Márk tér közelében 2020. február 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!