Nem viccelnek

2019.05.03. 20:49

Minden eddiginél több emberrel végeztek a rendőrök Rio de Janeiróban

Az első negyedévben, januártól márciusig 434 embert öltek meg a rendőrök a brazil metropoliszban, naponta átlagosan mintegy öt embert – derül ki a Rio de Janeiró-i közbiztonsági intézet pénteken kiadott statisztikáiból.

A jelentés kiemeli, hogy a tavalyi év ugyanezen időszakához képest a rendőrök által megölt emberek száma majdnem 20 százalékkal emelkedett. Az összes gyilkosság száma azonban – beleértve a rendőrök által elkövetetteket is – 18 százalékkal csökkent 2018 első három hónapjához képest, ám még így is minden napra átlagban 17 emberölés jut.

Az intézet által vizsgált időszak egybeesik az állam új kormányzójának, Wilson Witzelnek első három hivatali hónapjával, aki március végén az O Globo című újságnak adott interjújában elismerte, hogy a rendőrségi akciókban mesterlövészeket is bevetettek a gyanúsítottak ellen. Witzel hozzátette azt is, hogy

a rendőrök azt az utasítást kapták, hogy ha valakinél fegyvert látnak, azonnal lőjék agyon.

Witzel januári hivatalba lépését több rendőri atrocitás kísérte, egyebek mellett a hatóságok januárban 13 embert öltek meg egy riói nyomornegyedben egy razzia során, közülük kilencet ugyanabban a házban.

Korábban Sérgio Moro brazil igazságügyi és közbiztonsági miniszter a bűnözéssel és korrupcióval szembeni szigorúbb intézkedésekkel kapcsolatos törvényjavaslatokat nyújtott be a kongresszushoz, amelyek a többi közt kibővítenék a rendőrök jogos önvédelmének fogalmát is.

A bírósági ítélet nélküli kivégzéseket, illetve a rendőrök sok esetben elmaradt felelősségre vonását számos civil szervezet többször bírálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!