Fotó: Evan Frost / MTI/AP/Minnesota Public Radio

Mindent el akar söpörni a radikális baloldal, ami nem illeszkedik a világképébe

Az elmúlt hetekben az amerikai radikális baloldal minden eszközzel azon van, hogy a 20. századi véres diktatúrákat idéző módon, erőszakosan változtassa meg a kultúrát, a történelmet. A szobordöntések, államok és szervezetek átnevezése, klasszikus filmek tiltólistára kerülése és történelmi személyek meghurcolása után már tényleg csak a könyvégetések hiányoznak a baloldalnak.

A Soros-hálózat által bizonyítottan támogatott, finanszírozott radikális baloldaliak az elmúlt időszakban városok, benne a közintézmények, köztük rendőrségek és tűzoltóságok, valamint családi vállalkozások, egy élet munkájából felépített üzletek felgyújtásával akartak minél nagyobb befolyást szerezni az amerikai közéletben, és végső soron így akarnak segíteni a Demokrata Pártnak leváltani Trump elnököt, miközben a saját jelöltjükről, Obama egykori alelnökéről egyre tisztábban látszódik, hogy súlyos szellemi problémái vannak – írja az Origo.

A rombolások és a történelem megmásítására tett kísérletek egyik leglátványosabb példái, amikor a zavargók az általuk megbélyegzett történelmi személyiségek szobrait döntik le.

Az egyik ilyen friss incidens a vasárnapi hírek szerint az volt, amikor Baltimore-ban is ledöntötték Kolumbusz Kristóf 36 éve állított szobrát. Kötelekkel mozdították el talapzatáról, majd pedig belevetették a keleti parti nagyváros kikötőjének vizébe. A híres felfedező szobrát állításuk szerint azért távolították el önkényesen,

mert szerintük felelős az amerikai őslakosság tömeges legyilkolásáért és kizsákmányolásáért.

Az Egyesült Államokban ráadásul az utóbbi hetekben szintén ledöntöttek vagy lefejeztek Kolumbusz-szobrokat Miamiban, a virginiai Richmondban, a minnesotai St. Paulban és Bostonban is.

A szélsőbaloldal a zavargások kezdete óta hangoztatja az egyre csak radikálisabb elképzeléseit az amerikai élet és politikai-gazdasági rendszer megváltoztatására vonatkozólag, amit a baloldali Demokrata Párt igyekszik is meglovagolni a kampányban a közelgő elnökválasztás okán. Az egyik ilyen, ép ésszel alig felfogható követelésük, hogy pénzügyileg lehetetlenítsék el az amerikai rendőrséget. A demokraták vezető politikusai, például a New York-i polgármester, Bill de Blasio be is jelentette, hogy a rendőröktől elvont pénzeket a kisebbségi közösségekbe fektetik majd. Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere szintén erre fordítja majd az elvont 250 millió dollárt – fogalmaz az Origo.

Azt a kérdést vajon feltették, hogy ha nincs rendőrség, akkor ki védi majd meg a törvénytisztelő polgárokat?

Mert a rendőrség lecsupaszítása egyet jelent az öngyilkossággal, a rabló és fosztogató bűnözők gyorsan kihasználják az alkalmat.

Hogy pontosan mit várnak a rendőri szervek ilyen drasztikus megcsonkításától, az kérdéses, de például Seattle-ben láthattuk, hogy mi történik, ha a csőcselék veszi át az uralmat egy-egy városrész felett. A hírhedt CHOP-zónát (Capitol Hill Organized Protest – Capitol Hill Szervezett Tüntetés) a városban június közepén foglalták el a radikális baloldaliak, benne a rendőrőrssel, és „rendőrmentes” zónának kiáltották ki, a terület kiürítése viszont csak július elején kezdődött meg. A zónában ezalatt rendszeresek voltak az erőszakos bűncselekmények, a lövöldözések, és hamar élelmiszerhiány alakult ki, miközben a szélsőséges baloldaliak törvényen kívüliként a saját elképzeléseik szerint alakították a rendet – írja a portál.

Donald Trump amerikai elnök már jóval ezelőtt kérte a város baloldali-demokrata párti polgármesterétől, hogy lépjen fel az erőszakos zavargókkal szemben, akiket „belföldi terroristáknak” nevezett. Jenny Durkan ehhez képest korábban „utcai mulatságnak” és „a demokrácia kiteljesedésének” minősítette a George Floyd halála után kirobbant zavargásokat és a fegyveresek által elkerített zóna létrehozását is.

A radikális baloldal legutóbbi akciójáról, amikor ismét nemzeti jelképeket gyaláztak meg, a Breitbart tudósított: a július 4-i függetlenség napján, a legnagyobb amerikai ünnepen a szélsőbaloldaliak a Fehér Ház elé terítették ki az USA zászlaját, hogy aztán azt megtapossák és bele is töröljék a cipőjüket.

A portál tudósítása szerint a zászlótaposók a radikális baloldali, Soros György-finanszírozta Antifához kötődnek.

A hetek óta tartó zavargásokon egyre nagyobb nemzeti jelképek kerülnek célkeresztbe, a radikális baloldalhoz tartozók ugyanis látják, hogy most bármit megtehetnek, miután az amerikai baloldali mainstream média jóformán legitimálja a szobordöntögetéseiket, az ellenvéleményért pedig meghurcolás jár (már ismert módszer, hogy aki kicsit is árnyalni próbálná a képet, azt fasisztának, nácinak bélyegzik). Ennek megfelelően a baloldaliak egyre nagyobb „vadakat” ejtenének el a nemzeti jelképek közül, a legismertebb ezek közül az utóbbi napokból a híres, dél-dakotai Mount Rushmore, ahol a hegyoldal sziklájába vésték négy amerikai elnök portréját: George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln és Theodore Roosevelt óriási arcmása látható itt.

Ugyanakkor a szélsőbaloldal mind a négy államférfi tevékenységét megkérdőjelezi (igen, még annak a Lincolnnak is, aki egy véres polgárháború árán szabadította fel a rabszolgákat az egész országban), többük szobrát már ledöntötték, a szövetségi fővárosban,

Washingtonban pedig kerítéssel kell védeni Abraham Lincoln szobrát is.

Donald Trump amerikai elnök pedig alig félreérthető módon pont a Mount Rushmore-hoz szervezte a függetlenség napi beszédét, amiben hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségeiről készült szobroknak, emlékműveknek a lerombolását.

Ha elpusztítjuk a történelmünket, nem fogjuk megérteni önmagunkat és Amerika sorsát sem – fogalmazott. Elítélte „a szélsőbaloldal új fasizmusát, amely abszolút lojalitást követel”. Kiállt a zsidó-keresztény kultúra védelme mellett, kiemelve, hogy ez „a mindent eltörölni kultúra” idegen Amerikától.

Az persze már korábban is világossá vált, hogy a szélsőbal a történelmi ismeretek alapján nem áll jól.

Hogy mást ne említsünk – és Magyarországon is megtörtént eset -, amelynek során a Winston Churchillnek, a világháborús hős brit miniszterelnöknek a szobrát is megrongálták, idehaza például a feliratokkal lenácizták. Szinte felfoghatatlan, de a baloldali radikálisok tényleg azt az embert illették ilyen jelzővel, aki a történelem eddigi legpusztítóbb háborújában konkrétan legyőzte a nácikat és véget vetett a rémuralmuknak.

A radikális baloldaliak a rombolás során kihasználják az alkalmat arra is, hogy a kereszténységet támadják.

Ennek egyik legismertebb esete az volt, amikor június közepén San Franciscóban szélsőségesek ledöntötték Szent Juniper Serra ferences szerzetes-misszionárius szobrát, aki nem kisebb személy, mint a város alapítója. Ugyanez történt Los Angelesben is, a szintén kaliforniai Ventura városházáról pedig eltávolítják („áthelyezik”) a szobrát. Ezek mögött az az ok húzódik meg, hogy szerintük Szent Juniper részt vehetett a helyi indián törzsek kiirtásában az ismeretlen betegségek behozatalával.

Az amerikai elnök az országon végigsöprő baloldali kulturális terror/hadjárat miatt az utóbbi időben több döntést is hozott, amivel az amerikai történelmet, az azt ábrázoló szobrokat és egyéb műemlékeket védi meg.

Június 26-án elnöki rendeletet bocsátott ki az amerikai műemlékek, emlékművek és szobrok védelméről, harcolva ezzel a közelmúlt erőszakos bűncselekményei ellen. Az intézkedés fontos eleme, hogy a szobordöntögetést és a kulturális örökség pusztítását tétlenül néző önkormányzatoktól és tagállami kormányoktól megvonja a szövetségi támogatást, amennyiben nem védik meg azokat.

Július 3-án pedig szintén elnöki rendeletet adott ki az amerikai nemzeti hősöknek dedikált, ám a szélsőbaloldal által megrongált alkotások újjáépítéséről, amiben szerepel az is, hogy egy nemzeti szoborparkot hoznak létre az ország nagyjainak.

Borítókép: Kolumbusz Kristóf ledöntött szobra hever a földön a Minnesota állambeli St. Paulban 2020. június 10-én

Dosszié

Hozzászólások

Európa-liga
Nyolc közé jutott a Bayer Leverkusen és a Sevilla is
Szuverenitás / 1 órája
Külföldi segítséggel jutna hatalomra a magyar baloldal
Cseh Katalin uniós pénzeket sürget az ellenzéki médiának.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BANELLI ÁRPÁDNÉ Őri Erzsébet kaposvári lakos, volt TRITEX dolgozó, 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 10-én, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló fia és unokája
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Kinek élete jóság volt és szeretet." Fájó szívvel emlékezem ÁDÁMFI JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉK LÁSZLÓ kaposfői lakos, 64 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 10 órakor lesz a kaposfői temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY ISTVÁN somodori lakos, 74 korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 15 órakor a somodori temetőben lesz. Gyászoló fiai
"Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz, nem dolgozol, Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KATONA LÁSZLÓ Ács mester kiskorpádi lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor lesz a kiskorpádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Búcsúzik szerető családja
"Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." Szomorú szívvel emlékezünk BODÓ FERENCNÉ volt göllei lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉRES BÉLÁNÉ Pénzár Anna Lengyeltóti lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése augusztus 6-án, csütörtökön, 10 órakor lesz a Lengyeltóti Keleti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik részvétükkel osztoznak gyászunkban, a személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk LEHOCZKY VILMOS rövid ideig tartó, méltósággal és erővel viselt betegséget követően tragikus hirtelenséggel július 20-án elhunyt. Utolsó útjára augusztus 7-én, pénteken 11 órakor kísérjük Komlón, a városi temetőben. Gyászoló gyermekei
Mély fájdalmunkban tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a Textil Művek volt dolgozója HALÁSZI FERENCNÉ Erzsike kaposvári lakos 82 éves korában, fáradt szíve váratlanul megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 7-én, pénteken, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. Gyászolja családja és rokonai
"Minden óra üres Nélküled, Mert hiába várjuk léptedet... Szemed csillogása, kezed szorítása, A mosoly az ajkadon... Hiányzik, fáj, szerettünk nagyon, Amiben remélünk és bízunk, Hogy egy szebb világban találkozunk." Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH RÓBERT halálának 18. évfordulóján. Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SALAMON DEZSŐ kaposvári lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 15 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BOROSS LÁSZLÓ volt pálmajori tanító rövid súlyos betegségben életének 88. évében elhunyt. Temetése augusztus 6-án, gyászmisét követően, 11.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A vírus helyzetre való tekintettel a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Veled akartam élni, veled nevetni, Csak egyet nem, jaj Téged temetni, Drága jó szívét, dolgos két kezét, Áldd meg Atyám, Istenem - légy irgalmas hozzá." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS BÉLA SÁNDOR volt zalaapáti, majd kaposvári lakos életének 67. évében augusztus 2-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 6-án, csütörtökön 13 órakor Kaposváron a Keleti temetőben lesz. Gyászmiséjét másnap, 7-én pénteken 18 órakor Kaposváron a Körkápolnában tartjuk. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, aki tiszteletét teszi a temetésen, gondolataival velünk van. Gyászoló család
"Elpihen a szív, mely értünk dobogott, Számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KOVÁCS JÓZSEFNÉ Taj Mária volt rinyakovácsi lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 6-án, 10 órakor lesz a rinyakovácsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLÉDER GÁBOR kaposmérői, volt taszári lakos 34 éves korában, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése augusztus 4-én, kedden 15 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHÄFER PÉTERNÉ Farkas Rózsa Amália balatonfenyvesi lakos, életének 84. évében tragikus hirtelenséggel megpihent. Hamvasztás utáni temetése augusztus 6-án csütörtökön, a balatonfenyves-alsói templomban tartandó 14.30 órai gyászmisét követően, 15 órakor a balatonmária-alsói temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei.
Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy DR. HOSSZÚ LÁSZLÓ és neje DR. HOSSZÚ LÁSZLÓNÉ Kalmár Magdolna végső búcsúztatása augusztus 14-én 11 órakor lesz a balatonfenyvesi Tátika utcai régi temetőben. A gyászoló család
„Szomorúan szól egy kisfalu harangja, Mert egy Édesanya többé már nem hallja. Istenhez megyek, Ő hívott engemet, Kiket oly nagyon szerettem, Búcsúzom tőletek.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOSNÉ Hegedüs Mária Márta életének 80. évében elhunyt. Temetése augusztus 3-án, hétfőn, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a Kaposfüredi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLÉDER GÁBOR kaposmérői, volt taszári lakos 34 éves korában, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése augusztus 4-én, kedden, 15 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Édesanyám emlékére „Remegő kézzel fogom e pár szál virágot, Ha lehetne, Néked adnám, Anyám, e világot! Virágot a világért, boldogságot e napért, S valamit visszaadni az elmúlt évekért…” Szeretettel emlékezünk OLÁH JÓZSEFNÉ Takács Irén volt toponári lakos halálának 5.-ik évfordulóján. Szerettei
Nincs új a nap alatt / 1 órája
Hidvéghi Balázs: az Index ügye újabb epizódja az ellenzéki támadásoknak
Túszdráma / 3 órája
Fegyveres férfi ejtett túszokat egy francia bankfiókban (videó)
bolhák / 4 órája
Álom maradt a balatoni nyaralás a gyerekeknek
Góz Lilla
reális árak / 4 órája
Budapestnek idén a belföldi turistákat kell megcéloznia
Városfejlesztés / 5 órája
Kolozsvár döntős az Európa Innovációs Fővárosa versenyben
5 órája
A zene marad egy életen át, bármi is jön ezután
Turbéki Bernadett