Fejlesztés

2020.08.29. 18:15

Mintegy 1400 óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként

A Magyar falu program részeként tavaly és idén mintegy 1400 óvoda újul meg az országban, ez a kistelepülések népességmegtartó ereje szempontjából döntő fontosságú – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Páliban.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j) és Póczik András polgármester a Magyar Falu Program keretében felújított óvoda átadásán a Győr-Moson-Sopron megyei Páliban 2020. augusztus 29-én.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Győr-Moson-Sopron megyei község óvodájának felújítása alkalmából tartott ünnepségen Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok idején négyszáz településen zártak be oktatási intézményeket, jellemzően óvodákat, részben iskolákat, pedig az óvodák megléte és jó minősége döntő tényező abban, hogy a szülő az adott településen hagyja-e a gyermekét.

Amennyiben nem szívesen járatja oda, vagy nincs óvoda, akkor jó eséllyel a család el is költözik a településről mondta, hozzátéve, hogy a kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar falu program első pályázati kiírásait tavaly, év elején jelentették meg, elsőként önkormányzatok tulajdonában lévő közösségi terek és meglévő, de nem használt egyházi közösségi terek felújítására.

Az előző évben ezt követően további 16 pályázati felhívást jelentettek meg, idén pedig 22 pályázati kiírást tettek közzé.

Tavaly minden programot sikeresen lebonyolítottak, év végére 5500 nyertes pályázatot hirdettek ki csaknem 60 milliárd forint értékben. Idén még két pályázati kiírás felénél nincs döntés, de a következő hetekben folyamatosan érkeznek majd az értesítések a pályázóknak mondta.

Gyopáros Alpár szerint a megvalósítás is jól halad minden magyarországi településen, nagyobb fennakadást nem okozott a koronavírus-járvány tavasszal. A beruházások szépen haladtak, és a települések ütemezetten nyújtották be pályázataikat a kiírásokra fogalmazott.

Kitért arra is, hogy Páli eddig négy pályázatot nyert meg: az óvoda belső terének megújítása mellett járdafelújításra és kommunális eszköz beszerzésére is kapott támogatást, emellett jövő hét elején írják alá az orvosi rendelő felújításának támogatói okiratát.

Borítókép: Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j) és Póczik András polgármester a Magyar Falu Program keretében felújított óvoda átadásán a Győr-Moson-Sopron megyei Páliban 2020. augusztus 29-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!