Baba-mama expó

2017.11.18. 14:50

Mintegy 240 ezer embernek segített eddig a csok

Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési programot a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány – mondta Dömötör Csaba a BabaMama Expón szombaton.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Oksana Kuzmina

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Papp László Budapest Sportarénában tartott eseményen kiemelte: eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet indítása óta mintegy 60 ezren igényeltek több mint 160 milliárd forint értékben. Az idei első három negyedévben az előző év azonos időszakához képest 52 százalékkal több, összesen nyolcezer új lakás épült.

Dömötör Csaba hangsúlyozta azt is: Magyarország erősödése elképzelhetetlen anélkül, hogy minél több magyar családnak legyen saját otthona.

A családi otthonteremtési program eredményeit meg kell védeni, elsősorban azoktól, akik már egyszer felszámoltak egy jól működő családtámogatási rendszert és teret engedtek a devizahitelezésnek – fogalmazott az államtitkár.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz, a magyar kormány a bruttó hazai termék (GDP) közel öt százalékát fogja családtámogatásra fordítani.

A héten megjelent kormányrendelet szerint 2018. januártól a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén egy-egy millió forintot elengednek a meglévő, lakáscélú vagy nem lakáscélú jelzáloghitelekből. A jövőben felvett jelzáloghitelek esetén csak a lakáscélúakra vonatkozik az elengedés – emlékeztetett Novák Katalin. Kiemelte: a támogatás felhasználható a családi otthonteremtési kedvezményhez felvett kedvezményes hitelekre is. Az új támogatási formára a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forintot különítettek el, azonban a keret felülről nyitott, vagyis annyi támogatást nyújtanak, amennyi igénylő lesz – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy töretlen a családi otthonteremtési program népszerűsége, és minden harmadik csok-ot igénylő család vállal további gyermekeket.

Az ellenzéki pártok által javasolt bérlakás-programot érintő újságírói kérdésre Novák Katalin úgy válaszolt: a magyar emberek ragaszkodnak a saját tulajdonú otthonhoz, a kormány ezért ennek megszerzésében igyekszik segítséget nyújtani.

Bortóképünk illusztráció: Shutterstock / Oksana Kuzmina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!