Lépések a családokért

2019.01.31. 08:53

Mintegy 95 ezer család otthonteremtését segítette a csok

Novák Katalin úgy fogalmazott: az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Liderina

95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ez körülbelül négyszázezer embert jelent – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin ismertette, tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek, a kétgyermekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték. Szerinte ezek tovább növelik majd a csok népszerűségét.

Az államtitkár kitért arra is,

a gyed maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek.

Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást – közölte.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a csok segíti az országon belüli mobilitást, de a falusi csoknak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!