Őszöd évfordulóján

2018.09.19. 14:12

Morvai Krisztina szerint tragikomikusak Gyurcsány Ferenc megmozdulásai

Tragikomikus, hogy Gyurcsány Ferencék szinte napra pontosan 12 évvel azután vonulnak az utcára, hogy 2006-ban ezrek követelték a lemondását. Erről Morvai Krisztina beszélt. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy a demonstrációkat akkor brutális erőszakkal verték szét, mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc utasítása alapján.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Az Európai Parlament Multimédiás Központja által közreadott képen Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselõje felszólal a Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/Európai Parlament Multimédiás Központja/Genevieve Engel)

Forrás: MTI / Európai Parlament Multimédiás Központja

Fotó: Genevieve Engel

A Sargentini-jelentés mellett demonstrált Gyurcsány Ferenc. Vasárnapi beszédében jelentette be, hogy várja szimpatizánsait az Alkotmány utcába. Szinte napra pontosan 12 évvel azután tette ezt, hogy 2006-ban nyilvánosságra került az őszödi beszéd. Ebben a monológban vallotta be a volt kormányfő, hogy hazugságokkal nyerték meg a választást.

„Nincs sok választás. Azért nincs, mert elk**tuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget ország még nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz”

- idézte a Tv2 Tények Extra című műsorának összeállítása a bukott miniszterelnököt.

Miután kiderült, hogy az Európai Uniónak hazudtak az ország gazdasági állapotáról, tüntetők ezrei vonultak az utcára Gyurcsány Ferenc lemondását követelve.

„Lesznek tüntetések. Lesznek. Lehet tüntetni a parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek”

- fogalmazott akkor cinikusan Gyurcsány Ferenc.

Morvai Krisztina független EP-képviselő a Tv2-nek nyilatkozva emlékeztetett: 2006 szeptemberében a nemzeti érzelműek a Kossuth térre gyűltek, és hetekig ott maradtak, tüntettek Gyurcsány lemondását követelve.

„Amit aztán gyalázatos módon szétveretett Gyurcsány, szétkergette a Kossuth térieket, majd pedig szeptember 19-21. között elkezdődtek a vérengzések. A Kossuth téri demonstrációkról hazatérőket, illetve az éppen arra járókat összeverette, véresre verette”

- idézte fel a történéseket az EP-képviselő, hozzátéve: majd az október 23-i megemlékezésen is folytatódtak a brutalitások Gyurcsány Ferenc utasításai alapján.

„Természetesen akkor sem Sargentini asszony, sem Verhofstadt vagy mások, az Európai Unió semmi kifogásolnivalót nem talált a 14 szemkilövésben, a brutális erőszakban és mindabban a gyalázatban, amit Gyurcsányék elkövettek”

- mutatott rá Morvai Krisztina, aki tragikomikusnak tartja, hogy a DK elnöke éppen most szervez megmozdulássorozatot a Kossuth térre.

Borítókép: Morvai Krisztina független EP-képviselő felszólal a Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én

Fotó: MTI / Európai Parlament Multimédiás Központja / Genevieve Engel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!