Ország-világ

2020.11.10. 06:34

Mulasztását beismerve sem vállalja a felelősséget a Jobbik

Elismerte a Jobbik, hogy lett volna lehetőségük Bíró László mögött jelölőszervezetként fellépni az októberi, szerencsi időközi választáson, és rajtuk múlt, hogy pont a Jobbik logója maradt le a baloldal közös jelöltjének a szavazólapjáról. Ugyanakkor maguknak ellentmondva továbbra is a bíróságot okolják a Jakab Péter-féle pártvezetés fiaskójáért.

Bár a Magyar Nemzet kérdésére elismerte a Jobbik, hogy a párt vezetésén múlt, hogy nem szerepelhetett a logójuk Bíró Lászlónak – a baloldal közös, szerencsi jelöltjének az október 11-i időközi választáson – a szavazólapján, ám érthetetlen módon továbbra is a bíróságot hibáztatják, és vádolják elfogultsággal. Mint ismert, a Jobbik logója azért nem lehetett ott a szavazólapon a jobbikos Bíró László mellett, mert a párt nem tudta határidőre bejegyeztetni a Jakab Péter nevével fémjelzett új, az év elején megválasztott elnökséget a Fővárosi Törvényszéken. A Jobbik sajtóosztálya most megerősítette Sneider Tamás egykori pártelnök beszámolóját arról: nyáron megkereste a pártvezetés azzal, hogy mondjon a le a harmincnapos fellebbezési jogáról az új elnökség bejegyzésével kapcsolatban, ami meggyorsította volna Jakab Péternek és helyetteseinek közhiteles nyilvántartásba vételét.

Sneider az aláírásáért annyit kért volna cserébe, hogy a jelenleg függetlenként politizáló, korábbi jobbikos képviselők – akik közül többen jelentős szavazótáborral rendelkeznek a körzetükben – is megmérethessék magukat a 2022-es országgyűlési választáson, ám a Jobbik vezetőségétől azt a választ kapta: „nem olyan fontos”, hogy szerepeljen Bíró neve mellett a logójuk. A Jobbik sajtója a lapnak azzal indokolta ezt a hozzáállást, hogy az egykori elnök „nem a kormányváltásért küzd, hanem önmagáért, ezért sem lehet összellenzéki jelölt”. Azt is írták, hogy Sneidernek egy „anyagi természetű” kérése is volt, ám arról nem voltak hajlandók részleteket elárulni, Sneider pedig nem erősítette meg, hogy volt-e egyáltalán ilyen igénye. Az egykori pártelnök továbbá azt is állítja, felajánlotta, hogy nagyjából 150 Heves megyei aktivistatársával segítenek Bíró kampányában, de ezt is visszautasította a Jobbik vezetése.

Ahogyan korábban Jakab Péter tette, a Jobbik most is a bíróságra igyekszik hárítani a felelősséget: „A borsodi időközi országgyűlési választásra a jelöltállítás határideje szeptember 4-e volt. A bíróság éppen egy nappal később, szeptember 5-én jegyezte be Jakab Pétert a Jobbik elnökének. Nehéz ezt mással magyarázni, mint azzal, hogy a törvényszék nem a jognak, hanem a kormányzati elvárásnak akart megfelelni” – írták. Az is különös, hogy a Bírót támogató pártok – DK, MSZP–Párbeszéd, LMP és Momentum – egyike sem kommentálta azt, ahogyan a Jobbik eljárt az ügyben, vagyis hogy a Jakab Péter vezette párt semmit nem tett azért, hogy a saját emberüket jelölhessék. Mindössze az LMP küldött választ a Magyar Nemzet kérdésére, ám csak annyit írtak, hogy nem kívánnak más pártok belső konfliktusaiban bíráskodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!