Etikátlan volt a román vlogger

2017.09.06. 16:36

Nem történt diszkrimináció a székelyföldi áruházban

A román országos diszkriminációellenes tanács is megvizsgálta a románul beszélő vásárlókkal szemben állítólag hátrányos megkülönböztetéssel élő székelyföldi áruház ügyét. Nem arra az álláspontra jutottak, mint az ügyben korábban bírságot kiszabó román fogyasztóvédelmi hatóság.

A diszkriminációellenes tanács vezetőségi testülete közlésük szerint hivatalból indított eljárást, miután egy vlogger videofelvételt tett közzé, amelyben azt próbálta bizonygatni: egy nemzetközi áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grillezőjében az elárusítónő azért nem szolgálta ki, mivel nem beszélt magyarul és románul szólt hozzá.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Hargita megyei szervezete szerdán bejelentette: gyűlöletkeltés miatt feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen személy ellen, ugyanis a videoblogger nyilvánosan nem fedte fel kilétét. Ölvedi Zsolt, az EMNP székelyudvarhelyi elnöke szerint uszító szándékkal készült a felvétel, és leszögezte, pártja minden ilyen esetben feljelentést fog tenni az elkövetők ellen.

 

A székelyudvarhelyi Kaufland áruházban történt esetnek rendkívül nagy visszhangja lett a román médiában és a közösségi oldalakon. A diszkriminációellenes tanács vezető testülete egyhangúan megállapította, hogy a videó készítője nem járt el etikusan, részigazságokat közölt, és nem szolgáltatott korrekt bizonyítékokat állítása alátámasztására.

Íme, az ominózus képanyag, ami azóta is viták kereszttüzében áll:

A testület szerint a férfi elmulasztotta közölni, hogy a rögzített beszélgetés előtt már kétszer beszélt az elárusítóval, aki elmondta neki, hogy a grillező csak 10 órakor nyit, előtte nem szolgálhatja ki. Az áruház által közölt információk szerint a férfi mindhárom alkalommal nyitás előtt próbált vásárolni.

Rámutattak: a videofelvétel megsérti az alapvető etikai szabályokat, hiszen kivágtak belőle részeket. Megállapították: készítője provokált, és izgatott magatartásával, rosszhiszeműen értelmezte az elárusító viselkedését, tudva, hogy más vásárlókat sem szolgáltak ki. A film azt a beszélgetést sem tartalmazza, olvasható a tanács indoklásában, amelyet a férfi az elárusító felettesével folytatott, és aki közölte vele, hogy a zárva tartás miatt nem tudják kiszolgálni.

A diszkriminációellenes tanács elítél minden olyan viselkedést, amely etnikai gyűlöletet szít, ugyanakkor azt javasolta az áruháznak, hogy olyan, a vásárlókkal kapcsolatba lépő dolgozókat alkalmazzon, akik elfogadhatóan ismerik a román nyelvet.

A tanács kitér a román fogyasztóvédelem bírságolási jegyzőkönyvére is. A hatóság ugyanis az eset kapcsán tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot rótt ki a székelyudvarhelyi áruházra. Megállapították, hogy a jegyzőkönyv nem hátrányos megkülönböztetés eseteként vizsgálta az ügyet, hanem az elárusító viselkedését szankcionálta úgy, hogy az ellenőrök nem vettek figyelembe minden körülményt. Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke egy közösségi oldalon azt írta, hogy a fogyasztóvédelem által kiszabott bírság törvénytelen.

Az eset kapcsán a román fogyasztóvédelmi hatóság átfogó vizsgálatot indított arra vonatkozóan, hogy sérül-e a székelyföldi üzletekben a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga.

Borítókép: foter.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!