lassan összeáll a mozaik

2019.05.09. 11:44

Nem voltak káros szenvedélyei a mélyhűtőben megtalált magyar nőnek

A Scotland Yard nyomozói Magyarországon is jártak, hogy minél többet megtudjanak Henriett életének utolsó éveiről.

Két női holttestet találtak a rendőrök Londonban, egy Canning Townban lévő Vandome Close utcai lakás mélyhűtőjében április végén. Egyikük egy miskolci, magyar nő, akinek nem volt bejelentett lakcíme a gyilkosság idején. A mélyhűtős gyilkossággal gyanúsított 50 éves férfit április végén már őrizetbe vette a rendőrség, de ahhoz, hogy elítéljék, be kell bizonyítani, hogy ő ölte meg a két fiatal nőt. Ezért fontos, hogy a háromgyerekes, 38 éves Mihrican Mustafa mellett Sz. Henriettről is mindent megtudjanak a nyomozók. Jártak Magyarországon a családjánál, és már megtalálták azt a hajléktalanokat segítő szervezetet is, ahol sokszor megfordult egy kis támogatásért. Ők mondták el, hogy a lány nem drogozott, nem ivott, és nagyon tehetségesen rajzolt – írja cikkében az Origo.

Lassan kezdenek összeállni a brutálisan kegyetlen gyilkosság mozaikdarabkái, amelyben – ahogy arról mi is beszámoltunk – a 34 éves magyar nő az egyik áldozat.

A két ember földi maradványai a fagyasztóban voltak egymásra fektetve, a ruha is rajtuk volt, így fagytak össze a Telegraph szerint. Azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan haltak meg, de az már kiszivárgott az igazságügyi orvosszakértői szakvéleményből, hogy mindkét testen sok a sérülés.

Egyelőre nem világos, hogy a két nő, Henriett és Mihrican Mustafa ismerte-e egymást, vagy csak a halál „hozta őket össze”.

Sz. Henriett 2014-ben hagyta ott szülővárosát, Miskolcot, ahol egy gyárban volt csomagoló, azért, hogy jobb élete legyen. Az már korábban kiderült, hogy 2016-ban beszéltek vele utoljára a rokonai, aztán már nem tudták, mi van vele. Ahogy annak a hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezetnek, a Welcome Centernek a munkatársai sem, akik kedves, gondoskodó fiatal nőnek ismerték meg Henriettet, aki csodálatos ceruzarajzokat készített.

Sonia Lynch igazgató szerint ez egyfajta terápia volt neki.

Nagyon tehetséges volt, mindig rajzokat szeretett volna készíteni, amiket aztán másoknak eladott

– idézi a nő szavait a Sky News.

Emellett a központ vezetője azt is elárulta a nyomozóknak, hogy a jó természete mellett nagyon szomorúnak is tűnt a nő. Amikor megismertük Henriettet, nem volt problémája a kábítószerrel vagy az alkohollal – tette hozzá.

2015-ben Henriett azzal sétált be a Welcome Centerbe, hogy élelmiszer-utalványt kérjen. Akkor azt mondta a szervezet alkalmazottjainak, hogy az egyik barátjával él. Boldog volt, úgy tűnt, rendeződött az élete. Ekkor hallottunk róla utoljára – mondta Sonia Lynch.

Henriett és Mihrican holtteste egy olyan lakásból került elő, amelyet drogtanyaként tartanak számon Kelet-Londonban. Egy 50 éves férfit már őrizetbe vettek április végén, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő végzett a két fiatal nővel. Az viszont még nem világos, hogyan kerültek a lakásba, ahogy az sem, mennyi ideig voltak a mélyhűtőben azelőtt, hogy április 26-án előkerültek volna. Mivel a hideg konzervál, nem kizárt, hogy Henriett holttestét hosszabb ideig őrizte a fagyasztó.

Szörnyű sokk volt hallani, hogy meghalt, és hogy milyen körülmények között találták meg a testét – tette hozzá az igazgató.

A Scotland Yard nyomozói Magyarországon is jártak, hogy megpróbáljanak mindent megtudni Henriett életének utolsó éveiről, így közelebb kerülhetnek egy brutális gyilkosság részleteinek megismeréséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!