bűncselekmény

2021.07.22. 16:23

Nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolásában vett részt a Nemzeti Nyomozó Iroda

Amagyarországi embercsempészetet egy Bulgáriában élő, családi alapon szerveződött bűnözői csoport irányította.

A déli és a nyugati határ között az illegális migránsok szállítását luxusjárművekkel megszervező nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolásában vett részt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a bolgár és a görög hatóságokkal közösen – tájékoztatott a KR NNI csütörtökön a rendőrség oldalán.

A közlemény szerint az Europol támogatásával végrehajtott akcióban a Magyarországon működő bűnözői sejtek tagjai is rendőrkézre kerültek.

A részletekről azt közölték, hogy a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának székesfehérvári osztálya azonosított egy év eleje óta Magyarországon működő nemzetközi bűnözői csoportot. A hálózat Magyarország déli (szerbiai) és nyugati határszakasza közötti területen folytatott embercsempészetet.

A szervezők a kifejezetten nagy teljesítményű és nagy értékű, bolgár és grúz honosságú luxusjárműveket biztosítottak a sofőrök számára, amelyeket segítőiken keresztül trélerekkel juttattak be Magyarországra.

A külföldön beszervezett és Magyarországon elszállásolt ukrán és grúz csempészsofőrök „tapasztalt, kifejezetten jó vezetési képességű, gyorsan reagálni képes tagjai a csoportnak, akik a velük szemben kezdeményezett rendőri intézkedéseknek ellenszegültek, és a csempészautókkal vagy abból kiugorva gyalogosan (...) menekülést kíséreltek meg” – írták.

Megállapították, hogy a magyarországi embercsempészetet egy Bulgáriában élő, családi alapon szerveződött bűnözői csoport irányítja. Tagjai Görögországban szintén ugyanilyen tevékenységet folytattak – tették hozzá.

A bűnszervezet felszámolása érdekében a magyar, a bolgár és a görög hatóságok nemzetközi akciósorozat keretében fogták el a szervezet irányítóit és az egyes országokban – közöttük Magyarországon – működő bűnözői sejtek tagjait – ismertette a KR NNI.

A Magyarországon az NNI székesfehérvári nyomozói 19 embercsempészésre használt gépkocsit, illetve további 10, azok beszállítását végző trélert azonosítottak és figyeltek meg.

A magyar intézkedések eredményeként nyolc embercsempészt fogtak el, akik összesen 87, Magyarországon jogosulatlanul tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárt kíséreltek meg Nyugat-Európába szállítani – közölték.

A büntetőeljárások során 11 nagy értékű csempészautót foglaltak le, közülük hét sérült, rongálódott meg az elfogások következtében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!