Migráció

2018.03.02. 13:12

Nézőpont: a közép-európaiak egyetértenek a magyar bevándorláspolitikával

A közép-európai térségben átlagosan tízből hatan rossznak tartják azt az elképzelést, hogy a kvótarendszer keretében osszák szét az Európába érkező bevándorlókat.

A közép-európai lakosság többsége egyetért a magyar kormány migráció ellen folytatott küzdelmével – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport elnöke pénteken, legfrissebb kutatási eredményeik budapesti ismertetésén.

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője kifejtette, Magyarország mellett tíz közép-európai országban – Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában – végezték reprezentatív kutatásukat, mindenhol ezer helyi lakos telefonos megkérdezésével.

Kiemelte, a válaszok alapján a közép-európai térségben átlagosan tízből hatan rossznak tartják azt az elképzelést, hogy a kvótarendszer keretében osszák szét az Európába érkező bevándorlókat. Ennél is nagyobb arányban, mintegy 70 százalékban utasították el a kontinensen kívülről érkezők befogadását – fűzte hozzá.

Fodor Csaba szerint a visegrádi országok egységes, megbonthatatlan kvótaellenes tábort alkotnak, és a kvótarendszert támogató Németországban és Ausztriában is 25, illetve 35 százalékos az ellenzők aránya.

A Nézőpont Intézet ügyvezetője felhívta a figyelmet arra is, kutatásuk alapján a közép-kelet-európai országok lakosságának 51 százaléka elégedetlen azzal, ahogy Brüsszel vezeti az európai közösséget. Ennek hátterében pedig elsősorban az áll, hogy az unió nem kezeli megfelelően az illegális határátlépéseket – húzta alá, hozzátéve, tízből hét megkérdezett nem értett egyet az EU jelenlegi gyakorlatával.

Az intézet kutatása kitért Soros György megítélésére is. Fodor Csaba elmondta, az amerikai milliárdos ismertsége a korábbi 38, majd 44 százalékról mostanra 60 százalékra nőtt, leginkább pedig Magyarországon és Romániában szerepel a köztudatban.

Kiemelte, Soros György személyének megítélése egyértelműen negatív ott, ahol átlag feletti az ismertsége. Ezekben az országokban a megkérdezett kétharmada nem szimpatizál Soros Györggyel – mondta.

Fodor Csaba szólt arról is, hogy a felmérés alapján a visegrádi országok együttműködésének tartósan magas az ismertsége és az elfogadottsága is.

A rendezvény második felében Mráz Ágoston Sámuel kérdezte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt a kutatás eredményeinek hátereiről, aki elmondta, a világon Európa az egyetlen térség, amely nem védekezik megfelelően a migránsokkal szemben, noha az itt élők többsége elutasítja a befogadásukat.

A szakértő szerint a brüsszeli bürokratáknak tudomásul kellene venniük ezt az akaratot, különben nagy változások érik majd őket.  Nógrádi György érthetetlennek nevezte, hogy Soros György miért Európába és nem az Egyesült Államokba próbálja betelepíteni a migránsokat. „Miért velem szórakozik, ha ennyire a lelkén viseli az afrikai menekültek sorsát?” – kérdezte.

Szólt arról is, hogy a migránsok Európában sehol nem tudtak integrálódni részint saját, részint a fogadó társadalom hibájából, ezért a bevándorlás ellen a külső határok zárásával kell védekezni. Megjegyezte, a német és osztrák lakosság többsége azért támogatja a kvótát, mert azzal továbbküldhetik azokat, akikre nekik nincs szükségük.

Nógrádi György azt mondta, a visegrádi négyek erősödésére számít annak ellenére is, hogy annak országai leginkább a bevándorláspolitikában értenek egyet, míg például Oroszország megítélésében nem.

A biztonságpolitikai szakértő az utolsó kérdésre kapott válaszában biztosra vette a Fidesz győzelmét az áprilisi parlamenti választáson. A voksolás tétje szerinte, hogy Magyarország kitart-e jelenlegi migránspolitikája mellett. „Az összes többi kérdés másodlagos” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!