fájó múlt

2020.07.22. 14:20

Norvégiában a 2011-es terrorcselekmények halálos áldozataira emlékeztek

A koronavírus-járvány miatt azonban a rendezvényeket a korábban megszokottnál kisebb körben tartják meg.

A szélsőjobboldali Anders Behring Breivik által 2011-ben elkövetett oslói és utoyai terrortámadások 77 halálos áldozatára emlékeztek szerdán a norvég fővárosban.

A halottakról koszorúzással és egy perc néma csenddel emlékeztek meg az oslói kormányzati negyedben.

„Újfent elismételjük a szavakat, hogy soha többé, ezzel emlékeztetve magunkat fogadalmunkra, miszerint minden nap harcolni fogunk értékeinkért, amelyeket a terrorista megpróbált megtámadni” – jelentette ki Erna Solberg norvég miniszterelnök a rendezvényen, amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, akkori norvég kormányfő is részt vett.

Stoltenberg az NRK közszolgálati televíziónak elmondta, hogy 2011. július 22. emlékének fenntartásához szükség van arra, hogy az élők tisztelettel adózzanak a megölt és megsebesített embereknek, illetve hozzátartozóiknak.

Hozzátette, mindez azoknak az értékeknek a hangsúlyozása miatt is fontos, amelyeket akkor támadás ért. „Azt látjuk, hogy ezeket az értékeket ma is fenyegetés éri. Újabb támadásokat láttunk országunkban, de más államokban is. Ezért fontos, hogy továbbra is egy nyitott, demokratikus társadalomért szálljunk síkra” – emelte ki Stoltenberg.

Megemlékezéseket tartottak Utoya szigetén is. A koronavírus-járvány miatt azonban a rendezvényeket a korábban megszokottnál kisebb körben tartják meg.

Anders Behring Breivik 2011 júliusában előbb Oslóban felrobbantott egy autóba rejtett pokolgépet, megölve nyolc embert, majd áthajózott Utoya szigetére, ahol hatvankilenc embert – zömmel tizenéveseket – agyonlőtt a szociáldemokrata Munkáspárt ifjúsági táborában. A férfi mindezért a Norvégiában kiszabható legszigorúbb büntetést kapta: 21 év börtönre ítélték.

Ez ugyanakkor meghosszabbítható, ha úgy ítélik meg, hogy szabadlábra helyezése veszélyes lehet a társadalomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!