Felvételi

2017.07.26. 21:41

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat

Ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Több szakon idén is kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség a maximális 500-ból, kommunikáció-médiatudomány szakon pedig 460 pontra. A nemzetközi gazdálkodás szakon a Pannon Egyetemen 480 pontot, a Miskolci Egyetemen 474 pontot írtak elő a bekerüléshez. Jogász képzésben a Pécsi Tudományegyetemen 465 pontot határoztak meg. Az ELTE-n matematika-latintanár osztatlan szakon azonban 480 pontot kellett teljesíteni a bekerüléshez.

Változások is voltak

Most is előzetesen meghatároztak állami ösztöndíjas minimumpontszámokat alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakoknál, ezeken a szakokon ennél alacsonyabb ponttal nem lehetett bekerülni.

Az előzetesen meghatározotthoz képest ugyanakkor jelentős változás volt az orvosképzésnél: az általános orvos képzésnél 380, az osztatlan gyógyszerésznél 385, míg a fogorvosnál 390 volt a pontszám. Ezeknél minden egészségügyi képzést folytató intézménynél magasabb volt a pontszám, és a legnehezebb a Semmelweis Egyetemre volt a bejutás. Általános orvos képzésnél 436 pontot, fogorvos képzésnél 431 pontot, míg a gyógytornász képzésnél 405 pontot kellett elérni.

Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, SMS-ben kaptak értesítést. Az eredmények az e-felvételi személyre szabott oldalain is megtekintők lesznek.

A ponthatárt sok dolog befolyásolta

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, egy informatikai algoritmussal határozták meg. Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolta. Minél többen minél nagyobb pontszámmal jelentkeznek első helyen egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára.

Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhetett csak be, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 26-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe.

Pótfelvételizni is lehet

A felvételt nem nyertek a pótfelvételi során jelentkezhetnek újra, amelyre július 28-ától augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni, kizárólag az e-felvételi rendszerén keresztül, a www.felvi.hu-n. A pótfelvételi eljárás során egy szakra lehet jelentkezni, és – néhány kivételtől eltekintve – önköltséges formában. A tavalyi évhez képest fontos változás, hogy idén a pótfelvételi jelentkezéssel egy időben, tehát legkésőbb a jelentkezési határidőig kell a jelentkezést hitelesíteni.

A diákok a besorolási döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül élhetnek jogorvoslattal. A fellebbezést a www.felvi.hu-n a kérvénytárból letölthető jogorvoslati kérelemmel az emberi erőforrások miniszterének címezve, de az első fokon eljáró Oktatási Hivatal címére kell beküldeni. A jogorvoslat során azok a dokumentumok vehetők figyelembe, amelyeket a jelentkező az általános felvételi eljárásban határidőre csatolt a jelentkezéséhez.

A ponthatárok kivetítését Budapesten szimbolikus gombnyomással Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke indította el.

(Borítókép: MTI / Mohai Balázs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!