Ország-világ

2021.04.15. 08:19

Nyitrai Zsolt: a kormány nem hagyja magukra a nyugdíjasokat

Köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik, megérdemlik az erkölcsi és anyagi megbecsülést – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

A koronavírus-járvány okozta válság ellenére sem hagyja magukra a nyugdíjasokat a kormány, amely a 13. havi nyugdíj visszaépítésére tett ígéretet is betartja – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Figyelőnek adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Nyitrai Zsolt arra a kérdésre válaszolva, nem veszélyezteti-e a 13. havi nyugdíj visszaépítését a járvány miatt bekövetkezett gazdasági visszaesés, azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, hogy „minden ígéretet be fogunk tartani, amelyet a nyugdíjasoknak tettünk”.

Februárban érkezett meg az első egyheti többlet, jövőre már kéthetit, 2023-ban háromhetit kapnak a nyugdíjasok, végül 2024-re eléri a konstrukció a teljes 13. havi összeget. Onnantól kezdve a nyugdíjon felül minden évben plusz egyhavi nyugdíjjal azonos járadékot kapnak az idősek – mutatott rá.

A koronavírus elleni oltásról szólva közölte, az oltási kampány stratégiailag előre sorolta az időseket, hiszen a legveszélyeztetettebb rétegről van szó. A legfrissebb adatok szerint a regisztrált 65 év felettieknek már a 85 százalékát beoltották – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Kiemelte, a kérés változatlanul az, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Ennek érdekében az országos tiszti főorvos levelet is küldött – jegyezte meg Nyitrai Zsolt.

Közölte, eddig mintegy félmillió idős ember nem jelezte oltakozási szándékát vagy nem ment el a regisztrációt követő behívásra, így arra kérnek mindenkit: értesítse idős rokonait, ismerőseit, segítsen nekik abban, hogy hozzájussanak a vakcinához.

A politikus hangsúlyozta azt is: a szakértői vélemények igazolják, hogy a nyugati és a keleti készítmények egyaránt biztonságosak, a járvány megállításának pedig az az egyetlen módja, ha a többséget beoltják.

Ezt a célt is szolgálja a frissen megjelent JóKor magazin, amelyet az Idősek Tanácsa kérésére indítottak el a Magyar Államkincstárral közösen, hogy pontos és hiteles információkkal lássa el a nyugdíjasokat – mutatott rá.

Nyitrai Zsolt elmondta, Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, kiemelt társadalmi csoportról van szó, „tagjainak köszönettel és tisztelettel tartozunk”. „Megérdemlik az erkölcsi és anyagi megbecsülést” – fogalmazott.

A miniszterelnöki megbízott kitért arra is, hogy korábban a baloldal nem mutatott tiszteletet döntéseiben az idősek iránt, a gazdasági válság megszorításai kifejezetten hátrányosan érintették ezt a csoportot. Elvettek tőlük egy teljes havi nyugdíjat, és a nagy rezsiköltség is a nyugdíjból élőket sújtotta leginkább.

„Itt jelentkezik egy igen markáns szemléletbeli különbség, mert a polgári kormány segítő kezet nyújtott” – hangsúlyozta, rámutatva arra: megkezdődött a baloldal által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése, a rezsi csökkentése, s az évi rendszeres Erzsébet-utalványok révén több pénz maradt az emberek zsebében.

Nyitrai Zsolt hozzátette, a Nők 40 program elindítása lehetővé tette, hogy negyven év munkaviszony után dönthessenek úgy a nagyszülők, befejezik a munkába járást és inkább részt vesznek az unokák nevelésében. Több mint 270 ezer nő vette eddig igénybe ezt a fajta ellátást – közölte a politikus.

A nyugdíjasok foglalkoztatásának támogatása kapcsán emlékeztetett arra, tavaly július óta már kizárólag személyi jövedelemadó terheli a keresőtevékenységet folytató idősek jövedelmét. A foglalkoztatók a nyugdíjasok munkabérének összegétől függetlenül mentesülnek a 15,5 százalékos hozzájárulási adó és a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás megfizetése alól.

Nyitrai Zsolt közölte azt is, a közeljövőben javaslatot tesz egy a nyugdíjasokkal való országos konzultációra, hogy több témában is megkérdezzék az idősek véleményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!