Ország-világ

2021.09.20. 12:58

Orbán Viktor: az oltás működik, Magyarország is működik (videó)

A kormányfő beszédével indult az Országgyűlés őszi ülésszaka.

Budapest, 2021. szeptember 20. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyûlés õszi idõszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A vakcinának köszönhetjük, hogy visszatért az élet a normális kerékvágásba

– jelentette ki hétfőn a parlamentben napirend előtt felszólalva Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, a járványnak lesz negyedik hulláma, ez derül ki a számokból.

– Ma már tudjuk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem.

A korlátozások nem elegendők, csak az oltás működik

– mondta a miniszterelnök, aki szerint a negyedik hullámot is az oltással tudjuk kordában tartani. Ha elegen be vagyunk oltva, nem kell visszatérnünk a lezárásokhoz. Ezért is az oltásalapú védekezést folytatjuk – fejtette ki a kormányfő. A harmadik oltás, jobb, ha van, mintha nincs, aki felveszi, védettebb, mint aki nem – vélekedett Orbán Viktor, és ismertette: 525 ezer magyar már fel is vette a harmadik dózist, és 17 millió adag vakcinánk lesz december végéig, így mindenkit be tudunk oltani.

– A magyarok többsége be van oltva, de a többieknek lépniük kellene, vegyék föl, hogy ne kockáztassák az életveszélyt – mondta a kormányfő.

Az oltás működik felkészültünk a negyedik hullámra

– tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, az év végéig javasolják a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, hogy az ország cselekvőképességét fenntarthassák a járvány végéig.

– Az oltás működik, Magyarország működik – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfői beszédet itt tudja meghallgatni:

Vasárnap repülőrajtot vett a gazdaság, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) amely a legnagyobb növekedésnek számít,

a gazdaság teljesítménye már most meghaladta a koronavírus előtti szintet, miközben az uniós országok többségének még nem.

A gazdasági újraindítás erejét jól mutatja, hogy a szolgáltatások euróban számított exportja 21 százalékkal, a beruházások 10,8 százalékkal, a külkereskedelmi forgalom 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

A kormány képes lesz 5,5 százalék fölé emelni a növekedést idén, ha az év hátralévő részében nagyobb baleset nem történik

– mondta a miniszterelnök. Hozzátette: Júliusban a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,7 millió főt, a rendszerváltás után még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon: Tizenegy év alatt közel egymillió új munkahely jött létre. Egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól, a gazdaságban ismét inkább munkaerőhiány van Orbán Viktor szavai szerint.

Nemzeti konzultációt indítottunk, mert a veszélyek korát éljük, népvándorlások és járvány formájában

– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: 1,4 millió választ kaptak vissza, többsége támogatta a családtámogatások növelését, a hitelmoratórium meghosszabbítását. – A vállalkozások közül azok élhetnek a hitelmoratóriummal, amelyek bevétele a járvány alatt minimum huszonöt százalékkal csökkent – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: jövőre visszatérítik a személyi jövedelemadót a gyermeket nevelő családoknak, ennek felső határát a 2021. évi átlagjövedelem jelenti. A kormányfő elmondta:

összességében 1,9 millió szülő számára, több mint 600 milliárd forintot térít vissza az állam 2022. február 15-ig.

– Vissza fogjuk téríteni a befizetett személyi jövedelemadót a családosoknak, a gyermeket nevelő katások és a vállalkozók is visszakapják ezt az összeget – jelentette be Orbán Viktor. Emellett a nyugdíjasok is részesülni fognak a növekedés gyümölcseiből, ezért 2022 februárjában folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, amit a Gyurcsány-Bajnai kormányok vettek el. – A nyugdíjprémium összege várhatóan meg fogja haladni az 50 ezer forintot, ezt az infláció miatt fizetik ki – árulta el Orbán.

Bevezetjük a 25 év alatti fiatalok SZJA mentességét, valamint hathavi fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi szervek esküt tett tagjai

– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a tárgyalások alapján jó esély van arra, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér. A munkát terhelő alacsony adóknak, a családok támogatásának pedig alkotmányos védelmet adna a kormány.

Egyre nő a migrációs nyomás a magyar határon

A nyár végén lezárult az afganisztáni misszió, amiben Magyarország az Egyesült Államok felkérésére vett részt. Utólag bizonyítást nyert, hogy az USA rosszul ítélte meg a helyzetet, több hibás döntés vezetett el a kialakult helyzetet. A magyar honvédség sikerrel teljesítette a feladatát, ami abból állt, hogy mindenkit ki tudjunk menekíteni a polgárháborúba süllyedt országból.

Új migránshullám indulhat, éppen ezért nem szabad Európába hozni az afgánokat

– mondta a kormányfő. A segítséget kell odavinni. – A magyar határokat is meg kell erősíteni, mert sokan Magyarországon keresztül akarnak bejutni az unióba – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy

a balkáni migrációs útvonal újra megtelt, és a Soros-féle NGO-k továbbra is támogatják a migránsokat.

Egy év alatt háromszorosára nőtt a határon a nyomás. – A tendencia világos, nem érdemes illúziókba ringatnunk magunkat – mondta a miniszterelnök, aki szerint Brüsszelből és Berlinből rendre hátba lövik hazánkat a migrációs védekezés miatt, de nem engedünk, és a politikai nyomás ellenére is megvédjük a határokat.

Amit Brüsszel tesz, az árulás,

Európa elárulása – vélekedett a miniszterelnök, és hozzátette: a migrációról szóló vita szétfeszíti az európai egységet. – Ezért minden migrációs hatáskört Brüsszelnek vissza kell adni a tagállamoknak – vélekedett a kormányfő.

Orbán Viktor kiemelte:

Brüsszel megtámadta hazánkat, mert nem engedjük a szexuális propagandát a köznevelésben és a médiában.

– A követeléseik abszurdak és ellenkeznek a magyar fölfogással, hogy a gyerekek szexuális nevelése a szülőkre tartozik – mondta a kormányfő.

Az álláspontunk világos, nem engedünk a nyomásnak, a végső szót a magyar emberek fogják kimondani a népszavazáson

– mondta a miniszterelnök, aki szerint az embereket felháborítja, hogy Brüsszel már most zsarol, és nem kíváncsi a magyarok véleményére.

– Nálunk a migrációról és a gyermekvédelemről is az emberek döntenek, Nyugat-Európában viszont nem a nép, hanem az elit döntött. Ezért mondjuk, hogy a jogállamiság és a demokrácia kérdésében söprögessenek a saját portájuk előtt – mondta Orbán Viktor.

– Nyolc ország nem egyezett meg a brüsszeli vezetéssel, és ez súlyosan sérti a tisztességes verseny alapelvét. Magyarország követeli, hogy a bizottság hagyjon fel a tagállamok megkülönböztetésével – mondta Orbán Viktor az uniós helyreállítási alap kapcsán, hozzátéve: Magyarország nem kerülhet versenyhátrányba más uniós országokkal szemben, ezért a kormány elindítja a programokat, megelőlegezi az erre szánt összeget.

Legyen továbbra is Magyarország az első

Az olcsó pénz korszaka a végéhez közeledik, és egyre vadabb nézetek jelennek meg nemzetközi színtéren – mondta Orbán Viktor.

A kormány úgy látja, hogy ebben a bizonytalan helyzetben a nemzeti érdek képviselete a legfontosabb vezérkő elv. Ha erről letérünk, akkor a 2010 előtti sikertelen korszakhoz térünk vissza, legyen továbbra is Magyarország az első.

Marad a rezsicsökkentés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy

91 tonnára nőtt a hazai aranytartalék a korábbi háromról.

Magyarország hosszú távú gázszállítási szerződést kötött Oroszországgal október 1-től 15 évre.

Évi 4,5 milliárdnyi földgázt kapunk, és így sikerül megőrizni a rezsicsökkentés eredményeit. A gázvezeték Szerbiából jön és rajtunk keresztül Ausztriába megy, megkerülve a bizonytalan Ukrajnát

– tájékoztatott a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!