döbbenetes

2019.08.23. 20:24

Orbán Viktor haláláról posztolgat egy balliberális képviselőjelölt Pécsen

„Szuper” – így ujjongott a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltje azon a poszton, amiben az áll: „Meghal Orbán Viktor és már a mennyországba menne”. A baloldali-liberális-párbeszédes Ágoston Andrea a kormányfőt egy sírgödörbe belökve ábrázoló fényképet is megosztott – írja a PécsMa.hu.

A nem is olyan régen még a liberálisokat erősítő Ágoston Andrea most a Mellár-féle Párbeszéd színeiben indul, de a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) jelöltjeként Gyurcsány Ferenc pártjainak politikusaival együtt a „civil” szervezet mögé bújik majd – írja a lapra hivatkozva a Bama.hu.

Mellár Tamás professzor főtámogatója már korábban is válogatott trágárságairól vált ismertté, többek között nemrég azt írta, hogy szerinte „irigylésre méltóan szellemes” a várandós kismamákat ellőrobotnak nevezni, de ő volt az, aki rendőröket küldött a k..va anyjukba, vagy éppen újságírókat a pi..ába azért, mert nem azt írták, amit ő gondolt.

Ágoston Andrea azonban Orbán Viktor miniszterelnök halálával kapcsolatosan is többször posztolt. A közösségi oldalán megosztott például olyan felvételt, amin a kormányfőt úgy ábrázolják, hogy egy sírgödörből próbál kijönni, miután a felette állók belökték. A képre azt is írták: „Nix ugribugri, Viktor. előbb a vádlottak padja”.

Egy másik bejegyzésében pedig a „Meghal Orbán Viktor és menne már a mennyországba” című cikket megosztva egyszerűen csak azt írta: „Szuper”.

A Mindenki Pécsért Egyesület jelöltje az Orbán Viktor által meghirdetett – szerinte „aljas” – családvédelmi akcióterv kapcsán is utalást tett a kormányfő halálára. Egy ellenzéki lap ezzel kapcsolatos cikkét azzal kommentálta a kormányfőre utalva, hogy „fekete nylonleplet rá”.

Ágoston Andrea annak a csoportnak a tagja, amelyben jellemzően Gyurcsány Ferenc egykori és jelenlegi pártjainak, a DK-nak és az MSZP-nek a politikusai vannak túlsúlyban. Ők a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) színeiben indulnak majd, hogy irányíthassák a várost, polgármesterjelöltjük pedig az a volt erőmű-igazgató, akinek regnálása alatt több százezer tonnányi fát égettek a pécsi erőműben.

Korábban az Index.hu írt arról, hogy a szocialista párt elnökségi tagja, Simon József Orbán Viktor fejbelövéséről fantáziált. Ő Tóth Bertalan szocialista parlamenti frakcióvezető korábbi kampányfőnöke volt a lap szerint. A szocialista az alábbi képet tette ki a közösségi oldalra:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!