Kiállás

2018.03.23. 07:37

Orbán Viktor: Nincs esély kényszerkvótára

A kormányfő a brüsszeli tanácskozás után, videóban üzent.

Éjszakába nyúló tanácskozáson vett részt Brüsszelben Orbán Viktor, aki hajnalban feltöltött videójában röviden beszámolt a megbeszélés eredményeiről.

 

„Súlyos és nehéz kérdésekkel foglalkoztak ma a miniszterelnökök. [...] De a tanácskozás elején a számunkra legfontosabb kérdés napirendre került. Migráció, bevándorlás. Világossá tettem, hogy nem tudunk elfogadni semmilyen javaslatot a kötelező kvótára nézve” – mondta a kormányfő, majd kijelentette:

„Magyarország ezt elutasítja, és amíg én vagyok a miniszterelnök, esélye sincs erre vonatkozó megállapodásnak”

A kormányfő szerint a mostani megbeszélésen elnapolták az ügyet, tehát „időt nyertünk”, a döntő ütközet pedig majd júniusban következik be. „Akkor kell majd legénynek állni a gáton.”- mondta a miniszterelnök.

Ahogy korábban írtuk, Brüsszelben csütörtöktől kétnapos találkozón vettek részt az Európa Unió állam- és kormányfői. Orbán Viktor az Európai Néppárt vezetőségi ülése előtt videóüzenetet töltött fel Facebook-oldalára. Ebben elmondta, hogy a miniszterelnöki csúcs legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából a bevándorlás.

 

Azt már tudjuk, hiszen lelepleződtek, hogy Magyarországon 2000 zsoldos, egy egész zsoldos hadsereg dolgozik Soros Györgynek, s a magyar kormány ellenében. Itt Brüsszelben sincsenek kevesen, a céljuk ugyanaz, Magyarországot bevándorló országgá tenni, lebontani a kerítést és beengedni a migránsokat.

Ezt nem fogjuk megengedni és a mai tárgyalásokon is érvényt szerzünk majd Magyarország érdekeinek

– üzente Orbán Viktor közösségi oldalán.

Az első tanácskozás után a kormányfő egy újabb videóval jelentkezett közösségi oldalán.

 

Elmondtam ismét kellő súllyal és erővel, hogy szerintem Európa megtelt – jelentette ki ebben az anyagában a miniszterelnök.

Ha Európa megtelt, akkor védjük meg a határait, a figyelmet nem a migránsok szétosztására kell fordítani

- hangoztatta.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország ebben jó európaiként részt vesz, meg fogja védeni határait, „migránsokat nem engedünk és nem fogadunk be”.

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!