koronavírus-járvány elleni harc

2020.06.20. 22:43

Őrizetbe vették a korrupcióval vádolt zimbabwei egészségügyi minisztert

Őrizetbe vették Obadiah Moyo zimbabwei egészségügyi minisztert, akit azzal a váddal állítanak bíróság elé, hogy törvénybe ütköző módon egy kétes hírű egészségügyi vállalattal kötött több millió dollár értékű szerződést a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi termékek szállítására.

A zimbabwei korrupcióellenes hatóság pénteken vette őrizetbe a tárcavezetőt az egyre terebélyesedő botrány közepette. A helyi sajtó szerint Moyo olyan céget választott ki, amely a védőfelszereléseket, illetve a koronavírus-teszteket túlzottan magas áron kínálta a kormányzatnak.

A cég árlistáján a szájmaszkok darabja például 28 dolláros (8600 forint) áron szerepelt.

A hararei vezetés a közfelháborodás nyomán felmondta a szerződést.

Emmerson Mnangagwa elnök egyik fia pedig közleményben volt kénytelen tagadni kapcsolatát a céggel, miután olyan felvételek jelentek meg a vállalat zimbabwei képviselőjéről, amelyeken az elnök és felesége, illetve a fiai társaságában látható több rendezvényen is.

Delish Nguwaya, a cég képviselője, illetve a zimbabwei gyógyszerbeszerzési hatóság több vezető tisztségviselője ellen már vádat emeltek az ügyben.

Nguwayát a többi között azzal gyanúsítják, hogy hazudott a vállalatról, amelyet egy svájci székhelyű gyógyszergyártóként állított be, pedig – a vádirat szerint – mindössze egy tanácsadó cég volt minden tapasztalat nélkül az egészségügyi termékek gyártása terén.

A botrány éppen az egészségügyi dolgozók sztrájkja idején érte a dél-afrikai országot. Az orvosok és ápolók amerikai dollárban követelik fizetésüket, mivel a 750 százalékot meghaladó infláció és a helyi fizetőeszköz összeomlása miatt a bérük gyakorlatilag értéktelenné vált. A folyamatos gazdasági válsággal küzdő országban a legtöbb kereskedő ráadásul amerikai dollárban szabja meg az árakat.

Az egészségügyi dolgozók egyben azt is kifogásolják, hogy nincs megfelelő védőfelszerelésük a koronavírussal fertőzöttek ápolására.

Az AFP francia hírügynökség csütörtöki értesülése szerint a Magyarországon bejegyzett Drax Consult SAGL nevű cég 20 millió dolláros szerződéshez jutott Zimbabwében felhasznált Covid-19-tesztek és védekező felszerelések szállításáért.

Márciusban a magyar hatóságok aggodalmukat fejezték ki a cég számlájára történt, kétmillió dolláros gyanús befizetés miatt, amely kiváltotta a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű zimbabwei ellenzéki formáció haragját. A párt korrupcióval vádolta meg a hararei kormányt.

Zimbabwében szombatig 479 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és négyen haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta szövődményekbe.

Ez a szám azonban feltehetően erősen alábecsült, mivel kevés tesztet végeztek el a dél-afrikai országban, amely a 2000-es évek eleje óta az államot és közegészségügyi rendszert romba döntő súlyos gazdasági válság áldozata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!