elévülhetetlen bűnök

2021.09.10. 14:33

Őrizetbe vették az Iszlám Állam három női tagját Svédországban

Azzal a feltétellel adták át őket a svéd hatóságoknak, ha visszaviszik őket az országba és kivizsgálják az ellenük felhozott vádakat.

Az Iszlám Állam három női tagját és gyermekeiket hazaszállításuk után őrizetbe vették, háborús bűncselekményekkel gyanúsítják őket, a kihallgatás után azonban egyikőjüket elengedték – írja a V4NA.

A svéd ügyészség bejelentette, hogy nemrég három, az Iszlám Állam terrorszervet tagjaként feltehetően háborús bűncselekményeket elkövető nő érkezett vissza Svédországba. Érkezésük után a három nőt kihallgatták, kettejüket őrizetbe vették, a harmadik személyt azonban szabadon engedték. Kiemelték, a felhozott vádakkal kapcsolatos gyanú továbbra is fennáll a harmadik személynél de az ügyészek úgy ítélték meg, hogy nincs ok az őrizetbe vételre.

A három nő ellen még Szíriában a kurd hatóságok kezdtek el vizsgálódni az elfogásuk után, háborús bűnökkel, népirtással illetve emberiség elleni bűncselekményekkel gyanúsították őket. A kurdok szerint a nők biztonsági fenyegetést jelentenek, és kikötötték, hogy kizárólag azzal a feltétellel adják át őket a svéd hatóságoknak, ha visszaviszik őket Svédországba, ahol kivizsgálják az ellenük felhozott vádakat.

Swedish Terror Expert: Do Not Allow ISIS Women to Return to Sweden https://t.co/B9oWdsYk9X

— Breitbart London (@BreitbartLondon) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">May 23, 2019

Mikael Damberg belügyminiszter elmondta, hogy jelenleg több vizsgálat is folyik az Iszlám Állam svéd tagjai ellen. “Megerősíthetem, hogy több háborús bűncselekménnyel gyanúsított ember ellen is folyik nyomozás. Számos vizsgálatot indítottunk Svédországban, és menekülttáborokban lévő svéd állampolgárok ellen is. Amennyiben okunk van azt feltételezni, hogy fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, előzetes vizsgálatot indítunk. De fontos elmondani, hogy a kurd hatóságok nem találtak elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy jogi eljárást indíthassunk a most Svédországba visszatértek ellen. Azonban ilyen súlyos bűncselekményeknél nincs elévülési idő, így továbbra is gyanúsítottak maradnak, az ügy lezárásáig”.

Az Iszlám Állam terrorszervezetben részt vevő háborús bűnösök elítélése Svédország számára problémát jelentett az elmúlt években, mivel a háborús övezetekből nehéz volt megszerezni a sokszor perdöntőnek számító bizonyítékokat.

‘Quite Difficult to Prove’: One Year After Launch, No Charges Made Under New Swedish Counter-Terror Law https://t.co/VUlSx1igom

— Breitbart London (@BreitbartLondon) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">March 2, 2021

Tavaly decemberben a svéd származású terrorizmus szakértő Magnus Ranstorp is szóvá tette ezt a problémát, az Iszlám Állam egy másik női tagjával kapcsolatban. Ranstorp korábban már felhívta rá a svéd döntéshozók figyelmét, hogy hatékony jogszabályok hiányában nem lenne szabad visszaengedni a dzsihadistákat az országba. 2021 márciusában ugyanis kiderült, hogy egy évvel a svéd terrorellenes törvény életbe lépése után még egy ember ellen sem sikerült vádat emelni, annak ellenére, hogy korábban a svéd rendőrség műveleti osztálya azt állította, hogy nagyjából 30-40 vizsgálat folyik az Iszlám Állam svéd tagjainak tevékenységeivel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!