veszély

2019.09.11. 13:15

Őrizetbe vettek három ausztrál állampolgárt Iránban

Egy bloggerről és barátjáról, valamint egy egyetemi oktatóról van szó, aki a cambridge-i egyetemen tanult, és Ausztráliában tanít.

„A külgazdasági és külkereskedelmi minisztérium konzuli segítséget nyújt az Iránban fogva tartott három ausztrál állampolgár családjának” – közölte az ausztrál kormány szóvivője, de személyiségi jogi okokra hivatkozva további részleteket nem közölt.

Nem sokkal korábban The Times című brit lap jelentette, hogy két brit-ausztrál nőt és egyikük ausztrál barátját őrizetbe vették Iránban. A lap értesülése szerint egy bloggerről és barátjáról, valamint egy egyetemi oktatóról van szó, aki a cambridge-i egyetemen tanult, és Ausztráliában tanít. A párt és az egyetemi oktatót külön-külön vették őrizetbe, nem egy üggyel összefüggésben, és ugyanabban a börtönben tartják őket fogva, amelyben kémkedés miatt 2016 óta Nazanin Zaghari-Ratcliffe iráni-brit segélymunkás is raboskodik.

Az ausztrál külügyminisztérium a honlapján előre figyelmezteti az Iránba készülőket, hogy fontolják meg, valóban szükséges-e odautazniuk, mert az országban fennáll annak a veszélye, hogy a külföldieket önkényesen letartóztatják és fogva tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!