légtér

2020.03.02. 07:00

Oroszország nem tudja többé szavatolni a török harci repülőgépek biztonságát

Oroszország nem tudja többé szavatolni a török harci repülőgépek biztonságát Szíriában, miután a damaszkuszi vezetés bejelentette, hogy lezárja a légteret az északnyugati Idlíb tartomány felett – közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnap.

A minisztérium azt követően tette közzé figyelmeztetését, hogy a török légierő lelőtt két szíriai harci repülőgépet a térségben, és lebombázta az észak-szíriai Aleppó város közelében levő, a szíriai kormányerők által ellenőrzött en-Nájreb nevű katonai repülőteret.

„Ilyen körülmények között a Szíriában lévő orosz katonai kontingens vezetése nem tudja szavatolni a török repülések biztonságát Szíria egén” – idézte a TASZSZ orosz hírügynökség Oleg Zsuravljov ellentengernagyot, a szemben álló szíriai felek kibékítéséért felelős orosz központ parancsnokát.

A nap folyamán Törökország is bejelentette, hogy lezárta a légteret Idlíb tartomány felett.

Idlíb és környéke évek óta a felkelők utolsó bástyájának számít Szíriában. A térséget a Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, illetve a török támogatást élvező, mérsékeltnek tartott lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt. A damaszkuszi erők tavaly áprilisban indítottak offenzívát az északnyugati országrész ellen orosz támogatással, előrenyomulásuk december közepén vett új lendületet.

Időközben a szíriai kormányerők közvetlenül a török hadsereggel is összecsaptak, a harcok legkevesebb 50 török katona életét követelték, ami még inkább kiélezte az Ankara és Damaszkusz közötti amúgy is ellenséges viszonyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!