A hegy gyomrában

2018.04.26. 06:14

Összeomolhatott a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep

A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, és nem használható további tesztekhez - derült ki a Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem geológusainak szerdán közzétett tanulmányából.

A dokumentum szerint az atomrobbantások következtében összeomlott az alagút felett húzódó hegy, ami miatt figyelni kell az esetleg kiszivárgó radioaktivitást is.

Ez az információ új megvilágításba helyezheti Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken tett bejelentését, miszerint Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A nyilatkozatot ugyanakkor politikai elemzők Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-ére kitűzött találkozójával hozzák összefüggésbe.

Nukleáris robbanások során hatalmas mennyiségű hő és energia szabadul fel. Az észak-koreai rezsim 2017. szeptember 3-án hajtotta végre legutóbbi – szám szerint hatodik – földfelszín alatti kísérleti robbantását, amelynek becsült ereje 100 kilotonna TNT-nek felelt meg és tízszer volt erősebb a korábbi tesztekhez felhasznált nukleáris eszközöknél. A szeptember 3-i kísérletet követő hetekben négy földrengés rázta meg az egyébként ilyen szempontból inaktív térséget. Szakértők már röviddel a tesztet követően úgy vélekedtek, hogy a kommunista állam északkeleti felében lévő telep instabillá vált.

A most közzétett tanulmányhoz felhasznált adatokat a kínai szakemberek a robbantás után gyűjtötték. A Tien Dongdong, Jao Csiaven és Ven Lianhszing kutatók által készített értekezés szerint a kísérleti atomrobbantást nyolc és fél perccel követő első földmozgás „a nukleáris teszt központja irányába történt helyszíni összeomlás” volt, amelyet sorozatos földrengések követtek.

A geológusok tanulmányuk összegzésében elengedhetetlennek mondták az esetlegesen kiszivárgó radioktivitás mérését az összeomlás térségében.

Az észak-koreai nukleáris kísérleti telepek különös gondot jelentenek a Phenjan szinte egyedüli szövetségesének számító Pekingnek, hiszen a Kilcsuban lévő ilyen létesítmény alig 100 kilométerre van a kínai határtól. A phenjani rezsim kísérleti atomrobbantásai által kiváltott földmozgások kihatással voltak a kínai határtelepülésekre és városokra, ahol iskolákat és irodaházakat kellett evakuálni. A kísérletek emellett olyan félelmeket is gerjesztettek, hogy a szél radioaktiv részecskéket sodorhat Kína felé, bár a helyi hatóságok azt állítják, eddig nem mértek ilyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!