Járvány

2020.03.31. 06:23

Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

Benkő Tibor hangsúlyozta, a kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.

Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás

- hangsúlyozta.

Elmondta: a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja.

Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.

Kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben 139-et választottak ki.

Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki – közölte.

Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!